Milyen párhuzamot tudnánk húzni a sorozatok között? Számomra azon kevesek közé tartozol, akik mindenáron maradandó és igényes dolgokat tesznek le az asztalra. Mikor meghallgatok egy mixet, elindul egy történet bennem, (jó esetben.) De mostanában egyre ritkábbak az érzelmekkel telített munkák. Mintha az embereknek nem lenne szükségük rá. Kevesebb érzelem kevesebb felelősség? Miért a Reactions címet adtad a sorozatnak?
Sok minden történt velem a Visions sorozat óta, két év alatt rengeteg impulzus éri az embert. Van, aki ezeket az impulzusokat engedi elszállni, vagy épp fordítva, ki kell hogy pihenje őket, attól függően, pozitív, vagy negatív behatásokról beszélünk. Én megpróbáltam ismét egy mix sorozat formájában, folyamatosan kiadni magamból az érzéseket. Egyfajta életreakciókról beszélek, innen ered a sorozat címe. Sok hasonlóság van a Visions és a Reactions között, legalábbis az egész koncepciót tekintve. Ismét hat összeállításról beszélünk, most is többféle arcomat mutatom be és ezúttal is különböző honlapokon kapnak majd helyet a mixek. Mivel az egész művet sokféle érzelem ihlette, úgy vélem színes utazást ígérhetek. Valóban, sok lemezlovas hanyagolja az érzelmek átadásának fontosságát. Nekem még ma is erről szól az egész...
Nagyon örültem a Visions sorozat érkezésének anno, s a Visions-ból kiindulva, - érthető - most még jobban vártam a Reactions-t. Te pozitívan értékelted a Visions fogadtatását?Abszolút pozitívan, ezért is döntöttem úgy, hogy nem változtatok a bevált recepten. Sok emberhez jutottak el azok a mixek, sok elismerő hozzászólást, gratulációt kaptam a közönség és a barátaim részéről is. Bízom benne, hogy a Reactions még több emberhez juthat majd el, minél több hallgatónak szerezhet majd kellemes élményeket.
Milyen háttérmunka áll a Reactions sorozat mögött? Mi alapján kompiláltad az elemeket?
Igazából a zenék szelektálása teszi ki a munka javarészét. A többi, a megjelenések intézése, borítók tervezése, fotózás, interjú összehozása veled már csak hab a tortán. Ahogy te is, vagy a barátaink közül szerintem sokan, ha egy nem élőben rögzített mix összeállításáról beszélünk, komolyan megtervezzük a koncepciót, a rajta szereplő zenéket, a sorrendet, egyszóval mindent. Mivel rengeteg idő állt rendelkezésemre, iszonyat mennyiségű zene forgott a kezeim között, sokféle érzés, motívum megfogott. Hogy ez a nagy egyveleg letisztuljon, szelektálódjon bennem, szükségem volt erre a két évre. A sokféle elkezdett variációból kiválasztottam a hat számomra legkedvesebb irányt, és ezután már csak ezekre összpontosítottam. Tulajdonképpen, amikor ezen túlestem, már hat mix összeállításával foglalkoztam szinte egy időben. Remélem, ez ad némi keretet a sorozatnak. Ahogy máskor sem, most se tartottam szem előtt a naprakészséget, legalábbis a zenék megjelenésének dátumát tekintve. Még mindig "csak" egyszerű non-stop dj mixekről van szó, semmi saját zene, semmi effekt, semmi túlspilázás. De hidd el, így is rengeteg időt és energiát fektettem bele. Úgy érzem, hallatszik is rajta.
Igen, hallatszik. Érződik rajta a velejéig kidolgozottság. Lépjünk is tovább a beszélgetésünk magjához. Mutasd be kérlek a sorozat darabjait!
Az első megjelenés Dobostomi ajánlásával, a musicforever.hu-n debütál, március 25.-én. Nagyon érzelmes, elgondolkodtató, ugyanakkor könnyen befogadható összeállítás ez. Sok esetben használják lemezlovasok, producerek alkotásaik jellemzésére az utazás szót. Előfordult már velem is ez. Szerettem volna, ha ezúttal egészen könnyen érthető, nyilvánvaló módon tudom újradefiniálni ezt a jellemzést egy mixre. A címe sokat sejtet: A Világ Körül (Around The World)
A második rész némiképp folytatja az elkezdett vonalat. Képzelj el egy hosszú vonat utazást, ami alatt folyamatosan bámulod az elsuhanó havas tájat. Teljesen nyugodt vagy, stressztől, negatív érzelmektől mentes. Ezt a megtörtént pillanatot szerettem volna feldolgozni a Meseszép Panoráma (Fabulous Panorama) készítése közben. A mix a pulzar.hu-n lesz elérhető, április 25.-től, és ezt a részt Te ajánlod a hallgatóknak.
Májusban javában bontogatja szárnyait a természet, elmúlt a téli depresszió. A tavasz és a napsugarak ihlették a Lélekrezgés (Soul Vibration) megszületését. Abszolút érzésekkel teli, a soulful és a deep house határait összemosó mixről beszélhetünk. A méltán híres United Soul nóta, a Day&Night, Bucket újraértelmezésében is helyet kapott a zenék között, ezért ő írt egy remek ajánlót ehhez a mixhez. A jelenleg újjáéledő fázisban lévő deephouse.hu ad otthont majd a Lélekrezgésnek május 25.-től.
A következő mű sokaknak kakukktojásnak tűnhet, már csak ütemszerkezete miatt is. Életem első drum&bass mixe Periféria (Peripheral) címre hallgat, és Rolchie barátom választotta ezt az atmoszférikus zenei utazást a kedvencének, így rögtön írt is hozzá pár bemutató sort. Véleményem szerint a d&b eme korai vállfaja rengeteg hasonlóságot mutat hangulatában a deep house-zal, így nem áll távol tőlem, ez a stílus sem. Persze ettől függetlenül ez kitekintés számomra egy más világba, a határaimon némileg túl van, ezért is lett Periféria a mix címe. A deepimpression.hu csapata nagy örömmel fogadta a kezdeményezést, így a Periféria hozzájuk kerül és június 25.-től bárki meghallgathatja.
Az utóbbi években erőteljes érdeklődést mutattam a detroit house felé, született is egy mix Motorváros Fényei (Motorcity's Lights) címmel. A freakyhouse.eu csapata is közel áll ehhez a hangzáshoz, valamint nagyra értékelem a munkájukat is, így ismét jelen leszek náluk egy mix-szel, amit július 25.-től lehet elérni. Erőteljes mélység, korántsem könnyed hangulat jellemzi ezt a részt, amit egyébként Robin ajánl majd a hallgatóknak.
Természetesen a deepvisionnight.hu sem maradhat ki a szórásból, így ahogy a Visions esetében, úgy a Reactions-nál is itt kap helyet az utolsó rész. A címe Városképek (Cityscapes) lett, stílusát tekintve pedig egy igazi "Tolnais" house mixre számíthat mindenki, Marcelo Mas ajánlásában. Augusztus 25.-én, ezzel a résszel zárul a sorozat.
Már több mint 9éve szervezed a Deep Vision Night projectet. Tudtál létjogosultságot szerezni a régióban az estnek? Egyáltalán mik a lehetőségek Mosonmagyaróváron?
Merre volt az est az elmúlt két évben? Sikerült e rezidenciát találni?
Ahogy mondod, a DVN nem mai gyerek. Sajnos az előző interjúban sem tudtam sok pozitívumot elmondani a mosonmagyaróvári lehetőségekről és úgy általában a város éjszakai életéről. Ez nem változott máig sem, hiába próbálkoztunk sok helyen népszerűsíteni a hangzást és az estet, hiába volt sok jó bulink az elmúlt időszakban, nagy áttörést nem értünk el, valószínű már nem is fogunk. Kicsit már belefáradtam abba is, hogy okot, magyarázatot keressünk erre. Lassan el kell fogadnom, hogy ebben a városban nincs számottevő igény erre a szórakozási formára. Természetesen, ha lenne egy hely, ahol felvállalnák tartósan a house zenét, pénzt is fektetnének bele, biztosan el lehetne érni ezt, azt. De jelenleg azt hiszem minden vállalkozó a biztos pontokat keresi, eszébe sem jut újítani, belevágni valami másba. Azt hiszem, ezt el is kell fogadni az ország jelenlegi helyzetében. Azért ne értsen félre senki, nem siránkozni akarok, hisz természetesen vannak igen jó bulik is, csak egyre ritkábban. Úgy gondolom, ha a DVN nem is egy meghatározó rendezvény a régióban vagy a városban, mára akkor is kellőképp elterjedt róla az a vélemény, hogy itt igényes embereknek, igényes zenét játszunk. Valahol ez is eredmény.
Nincs szerintem a honi szcéna képviselői közül, aki ne ismerne. Milyen kapcsolatokat ápolsz? Az évek alatt gondolom sok ismerősi kapcsolatod fejlődött barátsággá.Természetesen. Nem olyan nagy a magyar szcéna, hogy néhány hasonló gondolkodású emberrel ki tudnánk egymást kerülni. Komoly, sok évre visszanyúló barátságokat köszönhetek ennek a zenének. Olyan emberekkel tartom napi szinten a kapcsolatot, akik még tiszta szívből játszanak, akiknek fontos az, hogy magukat, a saját érzéseiket közvetítsék a közönség felé, minden fellépéskor. Örülök neki, hogy közéjük tartozhatom.
A hetes szám sokszor megjelenik az életemben és szeretem is ezt a számot. Különleges. Tudod, mikor találkoztunk mi először? Igen... A Deep Vision Night hét éves buliján!
Igen-igen. Pont a napokban nézegettem ennek a bulinak a fotóit. Észre sem vettük és azóta sok-sok bulin zenéltünk együtt... Emlékszel? Badacsony, Alsóörs, Révfülöp, Keszthely, Mosonmagyaróvár. Van mire emlékeznünk!
Van, és remélhetőleg még sokszor ennyi bulin játszunk majd újra együtt! Vannak kedvenc helyeid, ahova szívesen mész zenélni? Hol játszanál, ahol még nem volt eddig alkalmad?Itt Mosonmagyaróváron, elsősorban a kisebb kávézó jellegű helyeket céloztuk meg. Több olyan hely is van itt, ahova szép emlékek kötnek, egyik-másikban te is megfordultál már. A Toscana, a D. Corner, vagy most legutóbb a Várkert. Szépek, mindegyik stílusához illeszkedik a zenénk. Persze meg kell említenem egy badacsonyi pincét is, ahol már több alkalommal is maradandót tudtunk alkotni veletek. Ott szívesen zenélnék megint. A fővárosban is található sok kisebb szórakozóhely ahova szívesen mennék játszani, de ami késik, nem múlik.
Jellemerős motívumok némelyik munkáidban a "sötétség" és a "mélység". Meg tudod fogalmazni, hol gyökerezik ez nálad?Muszáj lesz, hisz ez egy interjú. :) Szeretem a komoly, komor, sötét, elgondolkodtató dolgokat. Legyen ez film, zene, könyv, vagy pusztán egy pillanat. Ez nem azt jelenti, hogy én egy ilyen befordult, komor ember vagyok, de valamilyen okból kifolyólag, mindig is vonzott a sötétség. Természetes, hogy ez megmutatkozik a zenémben is néha. Igazából sokan játszanak nálam sokkal borultabb zenéket, a különbség talán annyi, hogy én akkor játszom sötét dolgokat, ha konkrétan ilyen hangulatom van. Na tessék, mégsem válaszoltam meg a kérdést Hogy honnan gyökerezik? Ki tudja, talán egyszer egy pszichológus megfejti! :)
Az előbb említetted a filmeket és tudom, nagyon kedveled őket. Amikor egy régebbi műved, a Hypnologic című mixed meghallgattam, még sokáig elgondolkodtam... Elképesztő! A Hypnoligic számomra egy érdekes filmzenéhez hasonlítható munka. Jól érzem?Igen, azt hiszem abszolút jól érzed. Ha pontosítunk, akkor egy erősen futurisztikus, lehetőleg szöveg nélküli, a Holdon, vagy esetleg egy elhagyatott gyárban játszódó filmben kellene szólnia. Nagyon szűk réteg, aki megérti a Hypnologic mondanivalóját, sok visszajelzést kaptam vele kapcsolatban, és sok értetlenkedő ember volt köztük. A lényeg, hogy van, aki megérti, van, aki átérzi. Nekik nagyon tetszik, aminek örülök.
Fontosnak tartom a rádiózást, mivel így szélesebb körben van lehetőséged eljutni az emberekhez. Főleg ha az a rádió interneten is sugároz! Jók az értesüléseim, hogy ismét hallható leszel az éterben?
Igen, készül egy új rádióműsorom. A neve már nem Fülpiszkáló lesz, mivel a helyi Lajta Rádióban hét év után letettem a mikrofont, így egy korszak lezárult az életemben. Az új műsor ritkábban jelentkezik majd, végre interneten is hallható lesz és jobbára az én mixeimre fog fókuszálni. Egy miskolci rádió, a Radio Eper fog otthont adni a Deep Vision Hours-nak, ami minden hónap harmadik vasárnapján, este hattól nyolcig fog jelentkezni. A koncepció nagyjából hasonló a Fülpiszkálóéhoz, a zene lesz mindenkor a főszerepben, néhány, az adáshoz kapcsolódó információval megtűzdelve. Március 21.-én debütál a műsor.
Több rádiónál is volt felkérésed, lett volna lehetőséged műsort készíteni. Miért pont ezt választottad? Milyen stílusokból, alapelemekből áll majd a Deep Vision Hours?Nem szerettem volna, ha én is egy - a mostanság nagyon népszerű - úgynevezett dj rádióban ténykednék, hisz ezeknél a rádióknál rengeteg elektronikus tánczenei műsor van, rengeteg lemezlovas, töménytelen zene, könnyen elveszhet benne az ember. Hét évig egy olyan rádióműsort szerkesztettem heti jelleggel, ami egyedülálló volt városunkban és a Lajta Rádióban. Jó volt ez az érzés, így érthető, hogy olyan helyre megyek, ahol valamilyen szinten hasonlóak a feltételek. Persze, a Radio Epernél vannak más lemezlovasok is, de azt hiszem, nagyon közeli stílusban nem működik ott senki, így előttem az út, lehet próbálkozni. Fontos szempont volt az is, hogy lehetőleg a rádió ne csak a világhálón, hanem hagyományos módon, az éterben is sugározzon. Az Eper megfelel ennek. A Deep Vision Hours természetesen főként a deep house általam képviselt irányzataira fókuszál majd, persze jelentős változékonysággal.
Nagyon fontos hogy legyen megálmodott jövőnk, céljaink, mivel ezek mozgatják a terveinket. Miket tervezel a jövőben?
Fontos vagy sem, világmegváltó céljaim már nincsenek. Nem dédelgetek olyan álmokat, melyeket lehetetlen véghez vinni. Sok interjúban elmondtam már, nem alkuszom meg, nem adom el magam. Szerintem te is nagyon jól tudod, hogy a siker ezzel a mentalitással (rövidtávon) be van határolva. Azért persze a szokásos dolgok engem is foglalkoztatnak. Remek lenne több rendezvényen, minőségi keretek között, igényes embereknek játszani. Szeretném, ha az új rádióműsoromat nagy érdeklődés övezné. Bár egy korábbi interjúban erről másképp beszéltem, most mégis remek lenne Rolchie-val egy frankó saját zenét írni. Szeretném, ha a mindennapjaim nyugodtak, kiegyensúlyozottak lennének. Lassan-lassan jó lenne még komolyabban venni az életet...
A zene erős érzelmek közvetítője. Véleményem és érzésem szerint a non verbális kommunikáció, magasabb szintű kommunikációs csatorna. A játékoddal a legfinomabb egyénedből adsz át egy darabot, mesélsz el egy történetet és közben egy utazásra is invitálod a közönséget. Nem megfeledkezve arról, hogy hozzáteszel a pozitív épüléshez és gondolatokhoz. Ezt hívom én "Életérzésnek"! A lemezlovas szerepe számomra egy olyan felelősségteljes feladat, ami felvállalja a magasabb szintű előremutatást, vezetést. Ha ezeket a definíciókat szemügyre vesszük, akkor látjuk, hogy a lemezlovasnak nagyon tisztalelkületűnek, sokat tapasztaltnak kell lennie, ahhoz , hogy a kultúra abszolút értékét képviselje. Ebből kiindulva azt hiszem nincs min csodálkozni, hogy miért tartunk ott ahol. Te hogy látod ezeket a beszűkült és felhígult csatornákat? Miben látsz megoldást?Megoldást nem látok. A lemezlovasság, mint tudjuk, mára igazán divatos tevékenységgé vált. Sokan elmondták már előttem, hogy erősen felhígult ez a "szakma", itthon is és más országokban is. (Sajnos ezt olyan emberek is elmondták, akik a kezdeti értékrendjükből mára jócskán alább adtak). Nyoma sincs már a korai underground varázslatnak, annak az érzésnek, hogy akik elektronikus tánczenét hallgatnak, máshová tartoznak. Ez a zene is (és szinte minden irányzata) mára a biznisz részévé vált. Az általad említett "tisztalelkűséget", tapasztaltságot, én kiegészíteném lexikális tudással és így már elmondható, hogy ezeknek a követelményeknek sajnos nagyon kevesen felelnek meg manapság. Jesszus, ha belegondolok, hány, magát dj-nek tartó emberről hallottam az utóbbi időszakban... Nem akarok a "nagy öreg" szerepében tetszelegni, még ha úgy is tűnik. Vannak nálam sokkal tapasztaltabb, sokkal letisztultabb arcok. Viszont úgy gondolom, ha életben akarjuk tartani ennek a szcénának az igazi, régi mozgatórugóit, ha el akarunk vonatkoztatni a mai trendektől, értékrendektől, meg kell találnunk a saját közönségünket. Az ő segítségükkel lehet csak igazán értékes, amit csinálunk, nélkülük ez az egész csak fanyalgásnak tűnhet. Egyébként úgy gondolom, jó úton járunk, több olyan kezdeményezés is van az országban, ahol elutasítják napjaink elvakult anyagiasságát, butaságát. Ha megoldást nem is tudok, annyit biztosan érzek, hogy az underground szellemiség, ami megmentheti ezt a szcénát. Ezt pedig nem biztos, hogy a jövőben, mint inkább a múltban kell keresni.
Amikor felkértél erre a beszélgetésre, több szempontból gyűjtöttem az információkat Rólad. Néztem az életkorod is, 28 éves vagy. Ha figyelembe vesszük a hétéves életszakaszok rendszerét, akkor ezekben a korszakokban, sok mindent levethetünk, elhagyhatunk és minél több újat, frisset pakolhatunk a helyére az életterünkbe. Fontos, hogy könnyen tudjunk elengedni olyan dolgokat, amikre valójában nincs már szükségünk és csak a helyet foglalják a szívünkben...
Utolsó kérdésem a "Változásra" vonatkozik. Te érzed-e, és miben érzed magadhoz képest a változást?
Megfogott ez a kérdésed, sokat agyaltam rajta. Ha jól belegondolok, nem kell elengednem semmit. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ami, vagy aki a szívemben van, annak ott is a helye. Ha ezt az egészet átfordítjuk a mindennapokra, és kicsit kézzelfoghatóbb változásokról beszélünk, akkor én a sportot említeném meg, ami hiányzik az életemből. Leginkább időhiányra hivatkoztam eddig, de szeretnék ezen változtatni. Szeretném belesűríteni a mozgást a mindennapokba. Nem pont erre gondoltál, tudom, de azt hiszem korrekt a válasz.
Krisztián, köszönöm az interjút és a sok munkát, amit ebbe fektettél. Ezen kívül köszönöm mindenkinek, aki segített a project létrejöttében, beleértve a vélemények, ajánlók írását Dobostominak, Rolchie-nak, Bucket-nek, Robin-nak, Marcelo Mas-nak. Köszönöm Bredokk-nak a remek képeket! Természetesen a Reactions nem érne semmit, ha csak kevesen hallhatnák, így a közreműködő weblapok szerkesztőinek is nagy pacsi jár: In:Form (Freakyhouse), Robin (Deepimpression), Marcelo mas (Deephouse.hu), Varjú Csaba, Holló József (Musicforever), Soós Bertalan, Borszéki Levente (Pulzar), Droopy (DVN) Így a végén azt hiszem, hogy barátnőm türelmét is illene megköszönnöm! :)
Végszó:Igazán megtiszteltetés volt számomra, amiért engem választottál, aki elsőként elemezhette ezt a kivételes elemekből álló 'Reactions' sorozatot. Előre is köszönet a hallgatóság nevében, hogy megtiszteltél minket ezzel a maradandó alkotással! Már nagyon ránk fért az igényes zenei kultúra újbóli megnyilatkozása! Azt kívánom, a sorozatba fordított energiák, a zenékbe fordított érzések hatványozottan térjenek vissza hozzád, segítve téged haladni megálmodott utadon.! Isten áldjon! Baráti ölelés: Koohnka
Interjú: Kun Krisztián(Koohnka) www.myspace.com/koohnka
Képek: Csák Balázs (Bredokk)
2010 első interjúalanya a Freakyhouse project egyik alapembere. Stílusáról elmondható (amit ezen az oldalon már megszokhattatok) hogy az abszolút minőségi zenék elkötelezett híve, erről tesz tanúbizonyságot a DVN-nek készített összeállítása is, ami a 7 to 9 (Abysmal) címet viseli. Lemezlovasunk nem más, mint Horák Mátyás, művésznevén Sailor. Munkássága figyelemreméltó, hisz akár sikeres projectek résztvevőjeként, akár rádiós műsorvezetőként, de mindig szorgalmasan támogatta kicsiny szcénánkat. Ezúton is elnézést kérek tőle, hisz hónapok óta csúszott ez az interjú, most is az én hibámból...
Megmondom őszintén, keveset tudok rólad. Ebből következik, hogy kénytelen leszek néhány sablonkérdést elsütni az interjú folyamán. Azt hiszem, ez is egy ilyen lesz: mikor, milyen indíttatásból döntöttél úgy, hogy komolyabban is foglalkozni kezdesz a zenével?
Gyerekkoromban hangszeren tanultam, szolfézs és zeneirodalom órákra jártam, csak hát a nagy leterheltség miatt foci és a suli helyett a zene lett az, amit egy idő után el kellett engednem. Ez abban az életkorban érthető volt, de azért a zeneőrület megmaradt. Később aztán sok minden megváltozott, és egyetemista koromban nyílt ki igazán előttem az underground elektronikus zene világa. Ekkor próbáltam ki a mixelést is és onnantól kezdve nem volt kérdés, hogy mi lesz az első számú hobbim. Végülis az indíttatás olyan mélyről és régről fakad, hogy nem lehet kijelölni egyetlen időpontot, cselekményt, ami megváltoztatta ilyen téren az életemet.
Úgy tudom, nagy szerepe volt pályafutásodban a deephouse.hu-nak.Valóban, 2003-ban találtam rá az oldalra és hamar jóban lettem a srácokkal. Hiába a zene mindig összehozza az embereket.. Később egyre tevékenyebb szerepet vállaltam a társaságban, interjúkat készítettem és a bulik szervezéséből is kivettem a részem. Ennek köszönhetően ismerheti legalábbis a netjunkie zeneszerető réteg a sailor nevet.
Kikkel készítettél interjúkat?Ralf Gum, Richard Earnshaw, Robert Strauss, Jimpster, Carl Craig, Henrik Schwarz, Kevin Hedge (Blaze), Fred Everything, Mr V.. Könnyen lehet, hogy kihagytam egy-két embert.
A Freakyhouse is egy fontos állomás az életedben. Hogy kerültél a csapatba?
2006-2007 telén beszélgettünk valamikor Krisszel (In:Form), hogy szeretne egy olyan projektet/oldalt indítani, ahol a némileg elvontabb/ritkább deep cuccokkal foglalkoznánk és ennek része lenne egy netlabel indítása. Megkérdezte, hogy segítenék-e neki ebben, mire azt válaszoltam, hogy semmi jónak nem vagyok az elrontója. Valahogy így történt. Azóta úgy gondolom sikerült némileg ismertebbé tenni a freakyt.
Kipróbáltad magad rádiós műsorvezetőként is. Hogy épült fel ez a műsor, kikkel dolgoztál együtt?Heti egyszer próbáltam másfél órában zenei egyveleget nyújtani a töréspont netrádión, a deep house világából és stílusközeli dolgokat is mutatni (általában a deep/house arcok közeli haveri viszonyban vannak a jazzel és a hip hoppal), vagy gyökerekkel foglalkozni (úgymint disco, funk). Volt néhány vendég mixem ismerősöktől, vagy olyan producerektől, dj-ktől akik a bulijainkon léptek fel, de főként én pörgettem.. Sajnos a töréspont (amely egyébként az egyik első netrádiós kezdeményezés volt) a kezdeti eufóriából nem jutott sehova, talán azért, mert nem voltak egyértelműek a felelősségi viszonyok és mindenki (vagy legalábbis a műsorok készítőinek többsége) a sült galambot várta, már ha egyáltalán várt valamit.
A mixedet hallgatva, nekem feltűnik hogy rengeteg hang, hangzás keveredik benne. Ez természetesen az előnyére válik, hisz abszolút változatos zenei élményt kínál. Nem utolsó sorban a táncparketten is abszolút megállja a helyét. Mennyiben más egy élő szetted, mint egy ilyen előre felépített összeállítás?Az a tapasztalatom, hogy nagyon más.:) Ha otthon készítek mixet, én szeretek tervezni. Nagyon sok zenét összeválogatok, szortírozom őket, elképzelem a felépítést, shortlistelem a kezdő trackeket, és utána az előzetes elképzelésekhez illeszkedve próbálom összegyúrni a dalokat egy olyan válogatássá, amelynek remélhetőleg íve is van és egységet alkot. A lényeg, hogy az egész több legyen, mint a részek összege. Buliban más a szitu, főleg, ha többen váltogatjuk egymást. A back2back-et amúgy imádom, 2-3 track után rendszerint sokkal több ötletem van arra, hogy mit rakjak, mintha egyedül pakolnék.
Kedvenc zenék a mixedről?
Mario Basanov - Test: ezt a számot és a producert nem győzöm eléggé dicsérni. Martin Iveson (Atjazz) figyelt fel rá szerintem először és biztos, hogy még sokat hallunk róla. Szerintem az utóbbi két év 3 legjobb deep techjébe belefér. Atjazz - Looking Glass: Ezt szerintem nem kell magyarázni. Az ő zenéi hihetetlenül egyben vannak, ráadásul lelkileg és fizikailag egyenlő mértékben dob fel.
Egy nemzetközi hírnévvel rendelkező összejövetelen is felléptél a közelmúltban. Milyen volt zenélni a Cinetrip-en?Hátborzongató volt. Azt hiszem egy ilyesmi bulin játszani minden dj álma. Egy régi vágyam teljesült: én tényleg elképzeltem még az első cinetripemen, amelyre jegyet váltottam, hogy a medence felett állok és olyan zenéket játszhatok, amelyeket mindig is elképzeltem oda. Ezért volt jó kezdeményezés a waterproof verseny. Igaz a cinetripen néha fontosabb, hogy mit látsz, mint az, hogy mit hallasz, de minden a helyén volt. És jó volt azt is megtapasztalni, hogy milyen egy olyan helyen játszani, ahol tényleg csak a zenéléssel kell foglalkoznod, minden mást megcsinálnak helyetted és nem neked kell a felmerülő problémákat megoldanod, mint általában velünk lenni szokott.. Ha érted, mikre gondolok.. A következő lépés az lenne, ha még visszahívnának. Ez a verseny győztesei közül egyesekkel már megesett, velem még nem, de bizakodó vagyok.:)
Melyek voltak eddigi legemlékezetesebb fellépéseid?A Cinetrip az egyik legemlékezetesebb mindenféleképpen, egy igazi különlegesség. Viszont a hamisítatlan house bulikat sem feledi az ember, ezek nagyon közel állnak a szívemhez, a zene miatt. Ilyen volt az, ahol pl a Ralf (Gum) is játszott, élmény volt hallgatni azt, amit művelt. Aztán még ott vannak azok a fellépések, ahol a srácokkal abszolút közös hullámhosszon mozgunk pl tavaly augusztus 20-án a Coke Club-ban Siófokon.
Deep house dj-nek tartod magad? Fontos a kategorizálás napjainkban?
Régebben fontosabbnak tartottam a kategorizálást, ma már nem. Szívesen rávágnám, hogy deep house dj-nek tartom magam, már amennyiben ez azt jelenti, hogy tisztában van az ember a stílus gyökereivel is és szívesen játszik discot, funkot, vagy mást, ami kapcsolódik ehhez az irányzathoz. Inkább azt szeretném, ha azt mondanák rólam, hogy egy sokoldalú, de alapvetően deep irányultságú dj vagyok.
Milyen dj-k számítanak etalonnak nálad?Nos, pont azok, akikre szerintem a fenti állítások igazak, olyanok például, mint Terrence Parker, Kenny Dope, Alex (Jazzanova), DFP, Karizma.
Merre tart szerinted az elektronikus tánczene? Mely stílusokban látsz jelenleg igazi innovációt? Mekkora a kereslet egyáltalán az innovációra?Húha, az elektronikus tánczene mára annyira szerteágazó és kiterjedt (gyakorlatilag minden második zene, amit a rádióban hallasz, elektronikus), hogy egyelőre szerintem csak azzal érdemes foglalkozni, hogy az egyes stílusok merre tartanak, de még ezt is nagyon nehéz megfogni, inkább nem is tenném. Mindig van olyan stílus, amelyet az újszerűsége miatt nagy hype övez, mint most pár éve a dubstep, de magamat ismerve tudom, hogy csak az önmagában nem fog meg, ha "kitalálunk" néhány "új" ritmusképletet és sötét basszusokat kreálunk hozzá. Ezzel persze nem akarom azt mondani, hogy alapvetően gondom lenne a dubsteppel, vagy bármelyik irányzattal, sőt. Az innovációra mindig nagy a kereslet és szerintem mindig a legkevésbé felkapott stílusok képesek a legszebb megújulásra. A hozzánk közeli house-ban az utóbbi pár évben a népi-törzsi elemek mind gyakoribb előfordulása volt megfigyelhető, illetve ez számított újnak szerintem, valamint egy olyan trend, amit én (vissza) lassulásnak neveznék, igazán sok fasza sétáló house darab született az utóbbi években.
Hogy mennek mostanában a Freakyhouse bulik?
Próbálkozunk. Legutóbb a Minyonban és a Molokoban szerveztünk estet, kevés lehetőség lévén sok mindenre nyitottak vagyunk. Ötlet persze van elég, úgyhogy előbb-utóbb megint összegyűlünk valahol és egy éjszakát megint a kedvenc zenéinknek áldozunk. Azt azért szeretném megjegyezni, hogy jellemző módon a buli szervezés terén is elsősorban a haverok tűzhöz közel történő engedése a fő szempont a legtöbb helyen. Hiába mész valamelyik helyre oda előre összerakott írott és zenei anyaggal, ez a legtöbb esetben úgyis a sarokban vagy valószínűleg valamelyik kukában végzi. Az üzletvezetők-programszervezők ritkán nyitottak a rétegdolgokra, a legtöbb esetben a szűklátókörűség uralkodik, illetve csak az számít hány embert vagy képes a helyre vinni. A szórakozóhelyek többségének nincs felépített arculata, legalábbis zenei téren, azon túl, hogy valahol vagy a kommersz megy, vagy a népszerűbb alternatív irányzatok.
A következő kérdést sokak nevében teszem fel. Mikor indul el ismét az oldalatok?Hamarosan, igaz ezt mondjuk egymásnak is már 1 éve. Úgy látom, most tényleg célegyenesben vagyunk az újraindítással. Én egy hónapot saccolok.
Mit üzennél az olvasóknak?A legjobbakat a 2010-es évre mindenekelőtt, valamint, hogy céltudatosan keressék a minőségi house bulikat!
Matyi, köszönöm az interjút!Én kösz.:)
Sok idő telt el legutóbbi interjúnk óta. Úgy gondolom, megérte várni, hisz ismét egy igazi tehetség válaszol kérdéseimre. Hála istennek ez a tehetség egy remek hanganyagot is adott nekünk, amit a letöltések között már meg is találtok. Lebbentsük fel a fátylat, Becker Gáborról, művésznevén Swain-ről van szó, a Two-B-Music üdvöskéjéről. Bevallom, eddig csak egyszer volt szerencsém Swain játékát élőben hallani, de azzal az egy alkalommal is bőven sikerült meggyőznie ízléséről. Kifinomult módon válogat az abszolút értékes és időtálló zenékből, egyszóval épp ideje, hogy nálunk is szerepeljen.
Nyáron, Alsóörsön te kezdted el az estét, és bár a technika jócskán megviccelt, remek hangulatot varázsoltál, igazi "utaztató" szettet játszottál. Hogy érezted magad a deephouse.hu nyolcadik születésnapján?
Mindenekelőtt köszönöm szépen a lehetőséget a bemutatkozásra! Igen, valóban kicsit bosszantó volt a technikai része a dolognak illetve, hogy Keszthelyről "rohantunk" át, de tényleg pont beestünk 9-re, amikor is kezdenem kellett volna és kiderült, hogy a technikus srác totál kiütötte magát előző este és a dj-pult még sehol! Kicsit kivoltam, de az első 2 lemez után már feledésbe merültek ezek a dolgok. Miközben játszottam, folyamatosan figyeltem az embereket és úgy láttam, hogy figyelik a zenémet és tetszik nekik, így én is nagyon jól éreztem magam!
Biográfiád tanúsága szerint, 98 óta foglalkozol lemezek pörgetésével, és több stíluson keresztül tartott az út, melynek végén pl. a Lebegő Ürességhez értél. Mesélj erről az útról részletesebben!Elektronika, beleértve a diszkótechnika minden íze; mindig is érdekelt ez a téma. Break, techno, jungle, d'n'b, goa, progresszív-house.. Nagyon hosszú a zenei 'út' a mai napig, amíg eljutottam ide, ahol most tartok. Megannyi színházas élmény, baráti mikszek, partik, utazás, érzelmek, tenger, napfény... nagyon sok dolog befolyásolt.. Manapság leginkább a kortárs művészeti dolgok, a modern művészet minden formája terelget.
Honnan ez az ötletes címválasztás?Ötletes? :) Csak egy gondolat a sok közül.
Hogyan definiálnád az általad képviselt stílust?
Szürreális underground house zene, kortárs reverendába öltöztetve.
Ha jól tudom, Székesfehérvárról származol. Hogy kerültél Pestre, milyen változást hozott életedben ez a költözés?Abban az időben úgy alakultak a dolgok, hogy Budapest felé vettem az irányt. Számomra ez mind zeneileg mind pedig szakmailag óriási fejlődést eredményezett.
Mesélj a Two-B-Music-ról!Mint azt a neve is mutatja 2 B, tehát Berlin és Budapest. Tehetséges német és magyar dj-k, producerek csapata. Két német jó barát alapította és azóta gyűjti maga köré művészeit és jelennek meg jobbnál-jobb zenéik.
Kik azok a producerek, dj-k, akik nagy lökést, inspirációt adtak neked eddigi pályafutásod során?Chriss, Kühl, Crimson, Naga, Palotai a kezdetekben, de a mai napig Crimson kolléga képes meglepetéseket okozni, mellesleg manapság ő az egyik etalon nálam. Külföldről Dixon, Mule dolgok, de mint ahogy most ebben a pillanatban is: egy csésze kellemesen fűszeres tea, halk Stanko vagy Molvaer, gyertyafény. Ezek mind-mind dobják az inspirációt, adják az energiát, az ötletet!
Előnyben részesíted a bakelitet hanghordozók terén. A kezdetektől fogva ez a formátum érdekelt?
Igen, de a kezdetekben sokat cd-ztem anyagi okokból kifolyólag, de számomra a nagy fekete korong szent és sérthetetlen! :)
Melyek voltak életed legemlékezetesebb parti élményei?Huhh... régi Home-os, Pacha-s, Flörtös, Hyperspace-es, Supersonic-os, ja, és görögországi bulik... Hirtelen ennyi... ciki-nem ciki ez van... vagyis ezek voltak akkor a meghatározó esték számomra.
Szereted a kortárs művészetet. Jársz koncertekre, kiállításokra is?Ezek közül inkább a koncerteket részesítem előnyben, illetve filmek, de természetesen a kiállítások is érdekelnek.
Mit tartasz egy jó lemezlovas legfontosabb tulajdonságának?Megfelelő helyen a megfelelő zenét játszani és kontakt a 'néppel'.
Tartalmas zenéket játszol. Mi a véleményed, mekkora a célközönsége itthon az igényességnek?Ajaj... ez az a dolog, amit a végtelenségig tudok taglalni. Sajnos ez a fajta dolog, amit én viszek nagyon kis réteget mozgat meg itthon, de azt hiszem működőképes lenne ha nem hajtanák túl magukat az emberek és kicsit jobban kinyitnák a fülüket, odafigyelnének a zenére. Nemcsak a tech-es tipegős-topogós zenére kellene felkapni a fejüket. Én egyszerűen nem hiszem el, hogy nem vágynak az emberek valami másra, valami új dologra, olyanra, ami nem mindennapi. Amikor elkezdtem pörgetni volt egy gondolatom, amit hosszú évek után (remélem) sikerült is megvalósítani: a gondolat az volt, hogy olyan dolgot keresek, amivel nem találkozok nap, mint nap. Valami egyedi, más dolgot, valami különlegeset, amihez hasonlót még nem igazán halottam előtte... Nos röviden itt ennyi, de élőben nem tudnád befogni a számat. :)
Ha ez vígasztal, ezekkel a gondolatokkal korántsem vagy egyedül! Hol hallhatunk legközelebb?Sajnos most nincs semmilyen aktuális dátum. Egyébként tegnap előtt voltam a Tűzraktérben. Leszámítva a szervezési gondokat, egész jól sikerült kis este volt, végig tele volt a hely; az emberek nagyon élvezték a zenét. De van egy új gondolat, történet a fejemben. Ezen még dolgozunk, de nemsokára...
Köszönöm az interjút, minden jót kívánok!Örök hála és világbéke!
Marcelo Mas Introspective-je után, ismét egy remek darabot találtok a vendég mixek között. Ennek kapcsán készítettem egy hosszabb hangvételű interjút az összeállítás készítőjével, a Szeánsz estek egyik rezidensével, Kun Krisztiánnal, alias Koohnkával. Az ő munkássága bizony nem áll távol a DVN-től, számos közös zenélés alkalmával bizonyíthattuk ezt. Koohnka nem mindennapi ember. A benne rejlő nyugalom, szeretet és életigenlés miatt válnak az általa alkotott dolgok igazán lélekkel telivé. Így visszaolvasva kissé furcsának is tűnik vele kapcsolatban az interjú szó. Hívjuk ezt inkább egyszerűen beszélgetésnek.
Itt a nyár. Hozott számodra ihletet legmelegebb évszakunk?Ez nálam nem is évszak függő. Mindegyik évszakot szeretem.
Mennyiben változott meg az életviteled mióta Pestre költöztél? Nem mindenki tudja hosszú távon befogadni a fővárosi sürgést-forgást egy nyugodt vidéki élet után.Három évvel ezelőtt azt mondtam, soha nem tudnék Pesten élni. A sorsnak van némi humorérzéke és megmutatta, ha tisztában vagy az elhatározásaiddal, ami jó célt szolgál, akkor bárhol is légy a világban, vigyázó kezek ölelnek körül. Pesten megvalósíthatom önmagamat. Szeretem Pestet, de azt is meg kell jegyeznem, nyugodt, szép helyen élek. Persze, ez a város nem végcél, csak egy lépcsőfok, egy állomás az életemben. Hosszú út áll még előttem, de legalább már az úton vagyok.
Szerencsésnek mondhatod magad, azzal foglalkozol, amit szeretsz. A masszőrködés is egy önmegvalósítási forma számodra?18 éves koromban még én sem tudtam, mi szeretnék lenni, mivel keressem a kenyerem. Műszaki informatikai mérnöknek tanultam. Éreztem a szívem mélyén, másra vagyok hívatott az életben. Egyszerűen isteni sugallatot kaptam és belül foganatja lett az addig megfogalmazhatatlannak. A pozitív visszajelzések pedig gyorsan jöttek, és velük együtt a sikerek. Mindenestre iránymutatást adtak az életben, hogy olyan művészekkel, sportolókkal, színészekkel dolgozok együtt, akiket addig csak tv-ben és újságcikkekből ismertél és a munkásságuk számomra is példamutató. A kezek a kommunikáció csodálatosan érzékeny eszközei. Ezért mikor masszírozol, nagyon tiszta szívvel kell csinálnod, különben minden mellékes gondolat átszűrődik a munkádon. Masszázs közben nincs ego, mindent önmagad elé kell helyezni. Csak így tudod terelni a testet, a lelket és a szellemet a harmónia felé masszázson keresztül. Szóval én úgy gondolom, a masszázs lényegében egy meditáció.Naponta megköszönöm Istennek, amiért rákoppintott a fejemre és egy helyes útra terelt.
Vonzódsz a nyugalomhoz. Nagy érték a mai világban egy cseppnyi kikapcsolás, merengés. Sokan, sokféleképpen érik ezt el. Te hogy és milyen gyakran tudod félretenni a napi gondjaidat egy kis lazulás erejéig?Könnyen félre tudom tenni a gondjaimat. Mi az, hogy "gond"? Nem szeretem ezt a fogalmat. Én inkább megoldásra váró élethelyzetként definiálnám. Szerintem olyan, hogy gond nem létezik. Ha nem tanulsz a megoldásra váró életfeladataidból, akkor mindig ugyanoda érsz vissza és az életed egyáltalán nem válik könnyebbé. Ha szépen feldolgozod a "gondjaidat", akkor lépsz mindig előre és az életed sokkal rutinosabban válik könnyedebbé. Ez a válság is szerintem egy nagyon jó lehetőség lenne az embereknek arra, hogy elgondolkozzanak rajta, mivel és hogyan tudnának nagyobb összhangba kerülni a Természettel. Saját magunkban kell kezdeni a megtisztulást, mind lelkileg, mind testileg és csak így várhatjuk a környezetünktől, majd szélesebben a Világtól, hogy szebb legyen. Szeretem a természetet, gyakran kirándulok, de nekem már az is kikapcsolódás, ha látom segítettem és segíthetek embereken. Nagy segítségemre van a belső megtisztulásban, hogy Transzcendentális Meditáció gyakorló lettem.
Álljunk meg egy pillanatra, hisz egy közös barátunk, Dobos Tomi is a Transzcendentális Meditáció alkalmazója és már tanára. Jól sejtem, hogy e két dolog összefügg?Igen. 5 évvel ezelőtt kezdődtek érdekes gondolatok és érzések körvonalazódni. Tapasztalás szintjén már megfogalmazódott bennem, hogy mindaz, amit gondolunk és belül megélünk, ott rezonál körülöttünk és visszajut hozzánk. Mit látsz most világban? Terjedő gazdagság, zsugorodó lelkiség, egyre alacsonyabb erkölcsi színvonal. Tehát ha te azt szeretnéd, hogy szebb legyen a világ, akkor ne mástól várd a segítséget, hanem először saját magadban kezd a megtisztulást. Szóval dióhéjban ezek a gondolataim voltak és tavaly megvettem Maharishi Mahesh Yogi - A Lét Tudománya És Az Élet Művészete / Transzcendentális Meditáció könyvét. Ebben a könyvben, amit leírt Maharishi, sok esetben a számomra megfogalmazhatatlan érzések váltak tisztává. Ebben a könyvben írja, hogy a testnek a természet törvényeivel nagyobb összhangot élvező állapotban kell megalapozódnia, hogy a környezetre gyakorolt hatása erősítse a Természeti Törvények célját és harmóniát teremtsen a Világegyetemben. Ez a gondolat pedig valahol mindannyiunk szívébe bele van vésve, csak sokunknál már a rengeteg magunkba szedett szennytől, stressztől olyannyira halovánnyá lett, hogy nem látjuk belülről az írást. Visszatérve a történethez... Dobos Tomi már több, mint tíz éve gyakorolja a Transzcendens Meditációt, közben Transzcendentális Meditációt oktató tanár lett és én is megtanultam a technikát.
Más. Nagy a hallgatás a Private Sounds táján.Nincs meg a menedzsment a csapat mögött. Röviden, tömören.
De a project még él? Várhatunk újabb bulikat?Él. Bulik egyelőre nincsenek szervezés alatt a csapatnak.
Mintha körülötted is nagyobb lenne a csend a szokásosnál. Jól látom?Jól látod. Nem vagyok az a nyomulós típus, Te is tudod. Kevés a lehetőségünk. Hogy is fogalmazzak? Jelenleg az embereknek a tartalom helyett a formák foglalják le a figyelmüket. Ha ez változik, akkor talán több lehetőségünk lesz.
A digitális technika megállíthatatlannak tűnik. Ebben élünk. Minden előnye mellett, a könnyű hozzáférés és a végtelen mennyiség miatt én érzek egyfajta látszólagos elértéktelenedést a különböző médiákban. Filmekre, zenékre, képekre gondolok. Mi lesz a vége ennek?Neked kell szűrni ezt. Különben is csak azt lehet butítani, aki hagyja magát! Én például 3 éve nem nézek tv-t. Azt hiszem, ezzel mindent elárultam. Félelmetes az elértéktelenedés a médiákban a zenei világgal együtt. Ebből is az látszik, hogy a közönség milyen szinten van kiüresedve, mert vevők rá. Röviden tömören fogalmazva, ebben is valójában a kollektív tudat jelenik meg.
Hogy látod a helyzetet deep house felhozatalban külföldön? Kik az aktuális kedvenceid?Kevés a jó megjelenés. Kuniyuki , Joaquin 'Joe' Claussel, Brandon Moeller, Lovelight, Tony Lionni, Alton Miller, Westpark Unit, na és a régi Guidance rec kiadványok még mindig nagy kedvenceim, csakhogy párat megemlítsek.
A nekünk szánt mixedről is meg kell, hogy kérdezzelek. Ugyan adtál listát nekem a rajta szereplő zenékről, ennek ellenére említs meg pár nevet az összeállításból, amik számodra kedvesek.Elsősorban azokat emelném ki, melyek soha nem jelentek meg.A kezdő dal mindjárt Adam Byrdtől származik, amit eddig nagyon kevesek hallhattak, és régóta szerettem volna felhasználni egy mixhez. Most jött el az idő. Kuriózumként kiemelném még a második zenét FromP60-tól. Ezt anno rajtam kívül nem kapta meg senki. Hatalmas kedvencem a hetedik zene, Moonlite Tone - Ion Deeper. Moonlite Tone = Dix. Remélem Dix tisztában van vele, hogy jár neki, legalább két nagy seggberúgás tőlünk, amiért leállt a zeneírással.
Úgy érzem, meglehetősen sokrétű mix született meg a kezeid között ismét. Mi alapján válogattad a zenéket hozzá?Kiválogattam kb. 200 zenét, amiket szeretek. Sokat felhasználok a múltból. Ezen a lemezen is pl. az 1998-tól 2009-ig tartó időintervallumból válogattam. A kezdő darab hamar adta magát, a zenékből szűrődő hangulat pedig szülte a következőt. Folyamatosan jön az egyik a másikból és az utolsó zene az számomra a végállomás.
Olvastad a Zolival (FromP60) készült interjút itt az oldalon?Igen olvastam.
Van egy kérdés benne, amit neked is feltennék. Szerintem magadtól is kitalálod, melyikre gondolok.Badacsony... Meglepődtél igaz, mikor először megtapasztaltad? :) Igazi, hálás közönség, aki megérti, érzi, élvezi a zenét, na meg elismeri a személyedet. Ebben biztos van némi szerepe Dobostomi és az én kezdeti iránymutatásomnak. Büszke vagyok a barátaimra.
Valóban nagyszerű emberek jöttek ott össze, egy varázslatos helyszínen. Szép emlék marad... Várod még a "nagy áttörést", vagy megelégszel azzal, amit eddig elértél? Én rájöttem, egész szimpatikus dolog az, ha valaki néha "csendben van". Fárasztó az állandó nyomulás, főleg itthon.Én azzal a szándékkal kezdtem vásárolni a lemezeimet, mert egyszerűen minőségi zenére volt szükségem - kizárólag hallgatásra - és mikor elkezdtem a gyűjtést a '90-es évek végén, még mindig csak és kizárólag vinyl jöhetett nálam szóba. Nem azzal a hittel kezdtem, mint mindenki, aki nekiáll manapság, hogy majd belőlem sztár lesz. Úgy gondolom, a szcénán belül elismernek azok, akiknek fontos a véleménye. Ha nem így lenne, akkor most nem velem beszélgetnél? Soha nem az volt számomra a lényeg, hogy milyen sok embernek játszok, hanem az, milyen töltetű, befogadó embereknek. Nem szabad megtévesszen a forma a tartalom helyett. Szóval úgy érzem, megelégedhetek azzal, amit eddig elértem.
Az életeddel is elégedett vagy? Ha nem, min változtatnál?Elégedett vagyok. Voltak botladozásaim, a mai Koohnka-tól elképzelhetetlen cselekedeteim. Az idő kerekét visszafordítani nem tudom, de sikerült tanulnom a hibákból. Nem ragadok le a múltban, de tanulságot merítek belőle, mert múlt és jelen határozza meg a jövőnket.
Azt hiszem, ez jó lesz végszónak. Krisztián, megköszönöm az interjút neked. Legjobbakat. Nemsokára találkozunk.A lemez felvétele Dávid Balázs (www.myspace.com/shantimonkey) stúdiójában készült.
Az előző hírbejegyzésből már értesülhettél róla, hogy egy új interjú készül Rolchie-val. A kérdezz-felelek ezúttal az úriember ideiglenes távozása, illetve vadonatúj, Night Boulevard című mixének "megjelenése" miatt időszerű. Természetesen, az eddig eltöltött idő a DVN-ben már Rolchie-nak is mutat különböző tapasztalatokat, amiket most számon is kérünk rajta.
Mi a helyzet, hogy érzed magad a bőrödben, most, hogy itt hagysz bennünket?
Sziasztok, üdvözlet mindenkinek. Először is el kell, hogy mondjam, bizony fájó szívvel hagylak itthon benneteket és az estet, hisz rengeteg "szakmai" tapasztalatot szereztem ez idő alatt és azt hiszem zeneileg is és emberileg is elég jól összecsiszolódtunk, hiszen volt egy két eszelős hétvégi összeröffenésünk az biztos. Másfelől, sajnos muszáj lépnem hisz anyagi okoktól vezérelve teszem azt, amit teszek. Szeretném bővíteni a zenei felszerelésem és nem utolsó sorban egy két plusz kiadást sem árt kilőni. Bakelitrajongó vagyok és nem mondható olcsó mulatságnak folyamatosan frissíteni a gyűjteményem, ennek is komoly anyagi vonzata van. Sajnos ilyen világban élünk, egyre csak drágul minden.
Amikor beválasztottunk a DVN-be, már elmondtad nekünk azt a vágyadat, tervedet, ami most végre teljesül. Konkrétan miért, mikor és hova mész?Igen említettem, de akkor még csak tervben volt. Egy folyami hajóról van szó, ami a Dunán közlekedik Budapest -Passau között és hetente váltja az utasait nyolc hónapon át. Én személy szerint szakmám által felszolgáló leszek, vagyis etetem-itatom majd az utasokat. A hajó április 4-én indul Linz-ből. A neve Fidelio és előreláthatólag heti két napot Budapesten töltünk majd.
Az anyagi oldalán kívül mi az, ami vonz egy ilyen munkahelyben?Elsősorban egy nagy kihívás, hiszen nehéz munka lesz, napi 8-10 órát dolgozni szabadnap nélkül. Másrészt, kicsit kiszakadnék már az itthoni dolgokból. Jó lenne kicsit világot látni, szép helyeken járni. Feltett szándékom, hogy a német nyelv mellé az angol nyelvet is megtanulom, és egy ilyen úttal nem ér fel semmilyen féle-fajta oktatás, hisz a kényszer nagy úr.
Viszonylag kevés szabadidőd lesz, viszont zenefüggő vagy. Hogy akarod csillapítani majd ez irányú vágyaidat? Hisz gyanítom, egy hajón nem állhatsz neki bármikor csak úgy zenélgetni.
Már vártam ezt a kérdést. Nos, mostanában igencsak visszavonultam a pult mögül és inkább a zeneírás az, ami most jobban motivál. Ezért fogom az M-Audio-mat meg a laptopot és nagy gőzzel nekiállok a zeneírásnak minden szabadidőmben. Úgy érzem jó hatással lesz rám az út. Több inspirációra és ihletre számítok. Jelenleg is rengeteg alakulófélben lévő projectem van, amit minden bizonnyal kint fogok befejezni. Szándékomban áll hazatértemkor egy olyan "megérkeztem" mixet csinálni, ami remélhetőleg már csak saját szerzeményekből fog állni.
Mennyi ideig leszel távol előreláthatólag?A szezon 8 hónapos, szóval hazatértem időpontja november 9 lesz.
Összemixeltél egy igazán nyáriasra sikerült, remek hangulatú mixet az oldalra. Tőled talán kissé szokatlan ez a könnyedség, hisz a modernebb, tech közeli hangzásokat szoktad előnyben részesíteni. Színtisztán a közelgő tavasz, ill. nyár ihletett meg?Igen, a mixről direkt úgy alakítottam a képet magamban mindvégig, hogy az teljesen nyári hangulatú, vokális darab legyen. Mivel nyáron leszek távol, gondoltam így jelen lehetek képletesen a nyári zsongásban én is. Nem mondanám, hogy a közelgő tavasz ihletett volna meg, hisz sokat agyaltam a mixen, próbáltam a fent említett modernebb énemet erőltetni, de egyszerűen folytak be ezek a zenék és már-már a mix akarta magát ilyenre.
Szuper, igazi klasszikus house elemekben bővelkedő ez a mix. Mely zenéket emelnéd ki a Night Boulevard-ból?Amit kiemelnék, az a bronx-i születésű Alix Alvarez és a The Layabounts formáció közös produkciója, ami teljesen levett a lábamról, hisz egy nagyon hangulatos műről van szó egy zseniális vokállal fűszerezve. Ezenkívül még az utolsó két számot említeném mivel fontos volt a mix készítése közben, hogy a vége szépen lágyan folyamatosan ereszkedjen le. E két darabnak köszönhetően tökéletesen sikerült azt hiszem.
Biztosan vannak visszajelzéseid a mixedről. Hogy tetszik a hallgatóknak?
Hála istennek rengetegen leszedték a mixet és tényleg elmondhatom, hogy ez életem eddigi legjobb anyaga lett, mind felépítésben mind a nyári hangulat megtartásában. A visszajelzések természetesen ezt igazolják, hisz van olyan arc, aki azt mondta nála nyári sláger lesz ez a mix idén.
Kicsit több mint fél éve vagy a DVN tagja. Ez nem túl hosszú idő, mégsem mondanám tartalmatlan időszaknak ezeket a hónapokat, hisz 2008-ban azért volt jó néhány remekül sikerült rendezvényünk. Melyik és miért volt számodra a legkedvesebb?Ha figyelmen kívül hagyom a szombati iszogatós zenélgetéseinket otthon, és ha a hangulatot nézem, nekem a legkedvesebb talán a DVN nyolcadik születésnapja volt, hisz nem volt nemcsak hogy ülő,de állóhely sem a bárban! Viszont zeneileg egyértelműen a Moonline-os bulin készült, Toscana-ban rögzített back 2 back produkciónk, ami viszi a prímet.
Összegzésképp, hogy festenéd le a DVN és vele együtt a mi jövőképünket?A DVN Magyarország egyik legegyedibb elektronikus tánczenei estje. Jövője mindig lesz hisz nívós, változatos rendezvényről beszélünk, ami ráadásul diszkréten, nem tolakodva szinte csak kéthavonta vagy ritkábban jelentkezik. Hiszem és látom, hogy van jövője a dolognak. A sok munka, energia és az anyagi áldozatok viszik minden évben előre az estet. Rendíthetetlenek vagyunk, szervezünk, megjelenünk, szórakoztatunk. Nekem ez a jövő.
Nagyon sok sikert, kívánok neked ehhez az új kihíváshoz, és bízom benne, hogy mire visszajössz, feltöltődve, jó tapasztalatokkal tele érkezel. Vigyázz magadra!Köszönöm szépen a jókívánságokat, vigyázok magamra! Novemberben találkozunk. Jó nyarat mindenkinek a Deep Vision Night-tal! Tessék ellátogatni minden rendezvényre! Sziasztok!
Idei első interjúnk a hazai deep house kultúra egyik oszlopos tagjával, a deephouse.hu weblap és kollektíva létrehozójával, Kövecses-Varga Mártonnal, készült. Fiatal kora ellenére jó pár sikeres project résztvevőjeként, házigazdájaként tűnt fel az elmúlt években, számos jó nevű külföldi lemezlovas mellett pörgette már a korongokat. Jelen interjúnk apropója honlapunknak készített vadonatúj összeállítása, mely teljes mértékben változatos és minőségi zenei csemegét ígér. Kedves olvasók, a következő sorokban tehát Marcelo Mas vagyis Flashdown válaszol kérdéseimre!
Üdv Marci, hogy kezdődik az új esztendő számodra? Megváltjuk idén a világot?:)
Szia! :) Az új év vizsgaidőszakkal és nagy tervekkel kezdődött. Ha megváltani nem is fogjuk a világot, gyökeres változtatások következnek részemről, aminek a gyümölcse lehet, hogy idén még nem is érik be, de hosszú távon mindenképpen előrevisz szakmailag.
Szerintem nem vagyok egyedül, aki kíváncsi új alteregód mibenlétére. Miért szerepelsz mostanában Marcelo Mas-ként, esetleg produceri éned fog kibontakozni ezen álnév alatt?Igen, jól sejted. Egyrészt a zeneírás, másrészt a külföldi fellépéseim miatt váltottam nevet. A Flashdown ahhoz a 13 éves sráchoz illett, aki deep house-zal próbált kitűnni a lemezlovasok tömegéből. Zenéltem ezen a néven sok helyen a Home Clubtól a Citadelláig, szép időszak volt, de váltani kellett. Ez tehát egyben egy korszak lezárása is. Úgy érzem szakmailag vagyok olyan szinten, hogy bárhol megálljam a helyem akár külföldön is, ehhez pedig egy friss, jó név kell és a Marcelo Mas szerintem ilyen.
A deephouse.hu a közelmúltban jelentős szépítésen esett át. Mik a terveid az oldallal, lesznek-e további változások? Hogy álltok látogatottság ügyileg?Örülök, hogy tetszik az új oldal. A látogatottságunk szépen megugrott, mióta angolra váltottunk. A több hónapja húzódó szervercsere miatt azonban most kicsit megcsappantunk, hiszen az emberek elsősorban a mixek miatt járnak az oldalra, ezek nagy része viszont jelenleg nem elérhető. Ha ez megoldódik, sínen leszünk, és persze, vannak új tervek is!
Mostanában úgy veszem észre, stílusod valamelyest eltávolodott a korábban általad favorizált soulful irányzattól, habár a funk a mai napig bőven tetten érhető a szelekcióidban. Jól látom?
Nem távolodtam el a soulfultól, inkább az változott meg. A house a fejlődésről szól. Más volt a soulful 3 éve és más most. Ahogy a szettjeimben is hallható, fuzionálódott egy törzsi, tech-esebb vonallal, már nem csak a rhodes-ról, a vokálról meg a dalszerű szerkezetekről szól minden. Amúgy is fúzió párti vagyok, bejönnek ezek a kevert dolgok. Én tehát csak követem azt a fejlődést, ami a producerek kezei között zajlik, és rettentően élvezem. 8 éve DJ-zem komolyabban, ez alatt az idő alatt sokat tisztult a hangzásom, és nyilván ahogy Te is érzed, van közös nevező - az emberek kezdik felismerni a stílusjegyeimet, sokszor előbb, mint én magam. :)
Budapest számos jó nevű klubjában megfordultál már. Mik a tapasztalataid, hogy fogadják az emberek az általad képviselt hangzást? Mekkora tere van ma Magyarországon a deep house-nak? Ha választhatnál, legyen sokkal sikeresebb, felkapottabb ez a stílus, vagy maradjon meg egy kisebb, "műértőbb" más gondolkodású réteg zenei irányzatának?Ha jól emlékszem Budapest most olyan plakátokkal van tele, hogy "a pénz és a jóízlés utoljára a Reneszánszban találkozott", vagy valami ilyesmi. Pozitív benyomásaim vannak egyébként, a közönségnek tetszik, amit csinálok. Ehhez azért nagyban hozzájárul az is, hogy időben kapcsolni tudok, ha látom, hogy a pillanat nem a legmegfelelőbb a zenei továbbképzésre, egyszerűen csak buliztatni kell. Ebben a tanulási folyamatban nagyon nagy szerepe volt számomra a sok I Love Deep-nek, ahol zenéltem, a Moments-nek és a külföldi fellépéseimnek. Hogy van a tere itthon a zenénknek? Van, de nem akkora, mint ahány ember oda kívánkozik. Sok a DJ, ehhez képest kevés a lehetőség és kicsit a piac. Vannak olyan nagyon jó DJ-k és producerek (Ők most tudják, hogy rájuk gondolok), akik méltatlanul kevés lehetőséghez jutnak, és vannak, akikről minden nap olvasni, de nemzetközi szinten nem zenei egyéniségek. Szerintem az általad utoljára említett két dolog nem zárja ki egymást. Ha pl. beindulna egy tényleg nagy költségvetésű deep klubest, én szívesen vállalnám a rezidenciát. Akkor nem kellene attól tartani, hogy két hónap múlva felhígul az egész. Más nevekkel kapcsolatban erre nem vennék mérget. Tehát legyen népszerűbb, de ne kutyaütők által!
Én úgy látom, tetten érhető hazánkban eme - viszonylag kicsi - zenei rétegben némi összefogás. Nem mindenki ért egyet velem ebben.
Valamiféle azért van, Zee, Rizkid és Blatti is elhívogatnak a műsoraikba, bulijaikra olyanokat, akik tettek valamit a dolgokért itthon. Boszka (James Cole) is sokat tesz a keceli deep house stage-ekkel a szcénáért. De látnunk kell azt is, ami az elmúlt években történt: a deep house 101 alirányzatára megszületett a 101 külön kollektíva, sokszor személyi átfedésekkel és ehhez kapcsolódóan 101 külön klubest, meg próbálkozás, meg mit tudom én mi. Ehhez képest van 30 ember, aki mint zenehallgató, bulizó kíváncsi erre. Ugyanaz a pár ember a közös közönségünk, és senki nem látja be, hogy ez így ebben a formában nem megy. A deephouse.hu-nak, ami megelőzött minden más projektet (DVN-nel azt hiszem pont együtt indultunk, de eltelt pár év, mire rátaláltunk egymásra, ha jól emlékszem) pont az a célja, hogy egyfajta gyűjtőhely legyen, és ezt kevesen fogják fel. Megcsinálják a maguk oldalát és örülnek a napi 40 látogatójuknak. Pedig én mindenkinek elmondtam, hogy az oldalon kibontakozhat. Oké, süssük akkor a saját pecsenyénket, de akkor mindannyian éhen halunk, és így az érdekeinket sem tudjuk érvényesíteni. Megjegyezném még, hogy nem haladunk előre, ha a magyar producerek nem osztják meg a DJ kollégákkal saját szerzeményeiket. Feltűnően nagy a titkolózás, néha már könyörögni kell egy-egy zenéért, ami nevetséges, hiszen így soha nem lesz népszerűbb az ember. Ennek az egésznek idén változnia kell, mert így hosszú távon mindenki veszít.
Jelenleg melyik project házigazdájaként ténykedsz hivatalosan, és hol hallhatunk legközelebb játszani? Mik a terveid a közeljövőre nézve?Még mindig a Moments és a Deephouse.hu színeiben dolgozom. Idén is hallható leszek a legnagyobb rendezvényektől (Sensation White, Balaton Sound) kezdve az egészen kis házibulikig. Legközelebb Szegedre megyek, utána nem sokkal irány Salzburg. Közeli terveim között szerepel egy saját podcast, ahol heti rendszerességgel mutatom majd be a legújabb zenéket. Ez a műsor tényleg a friss szerzeményekről fog szólni, és kevésbé az ívekről meg a felépítésről. Mindenki az új zenékre kíváncsi és tőlem ezt meg is fogják kapni. :) Ezúton üzennék a magyar producereknek, hogy az Ő zenéiket is szeretném népszerűsíteni, ha szeretnének ebben partnerek lenni, keressenek bátran.
Legjobb információim szerint, jó kapcsolatot ápolsz több kiváló külföldi művésszel. Van ezeknek a kapcsolatoknak valamiféle gyümölcse? Gondolok itt külföldi fellépésekre, promo zenékre, hasonlókra.
Igen, jók az információid. :) Többükkel (pl. Ralf GUM, Silky) egészen baráti a viszonyom, és vannak, akikkel haveri szinten, de jól elvagyunk (Christian Hornbostel, DJ MEME). Külföldön nagyon más a helyzet, mint itthon. Nem kell viszonoznom, hogy főidőben lejátsszák a mixem a rádiójukban, hogy elhívnak a klubjukba zenélni Jamie Lewis elé. Mert tudják, hogy én nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezt kompenzáljam, de elismerik és tisztelik amit én itthon teszek a szcénáért. Volt már jó pár példa ilyesmire Magyarországon is, de épp ebben a pillanatban is van pár eset, ahol az ellenkezője áll fent, és ez igen érzékenyen érint.
Mi a véleményed napjaink trendjeiről a dj szakmában? Cd, mp3, a technika fejlődése, a bakelit kiszorulása, stílusok keveredése...Én nagyon szerettem volna klasszikus, bakelites DJ maradni, azonban az életem több szálon fut, így nem költhettem erre az összes pénzem, abba kellett hagynom a vásárlást. Úgyhogy a technikát használom ki inkább, és persze az interneten nagyobb a választék is, könnyebben találod meg a szettjeidbe illő darabokat, és nem olyan drága a zene, hiszen a bakelitnek iszonyat előállítási költsége van. Ja és ami számomra a legfontosabb, az mp3-mat nem kell cipelni, ezt az egyet nagyon utáltam a lemezekben! ? Mint tudjuk, aki ott van lent a táncparketten vagy egy strandon koktéllal a kezében, egyáltalán nem érdekli, hogy miről megy a zene. 2009 van, nem a bakelit felé megy a világ, az mp3-nak pedig szinte csak előnye van.
Ha jósolnod kéne, mely stílus vagy alirányzat lesz 2009-ben a meghatározó a klubokban?
Olyan gyorsan változik az egész, hogy nem igazán tudom megmondani. Már nem az van, hogy idén X hangzás a domináns, jövőre Y, hanem hetekben mérhető a változás! Tuti, hogy visszajön kicsit a klasszikusabb soulful, de nem hiszem, hogy fénykor lesz. Viszont most tech helyett lesznek jó deepek, és fantasztikus fúziók. Legalábbis én ezt szeretném, de ki tudja?! :)
Véleményem szerint sokat adsz a naprakészségre, így jók a rálátásaid az új producerekre, zenékre. Emelj ki nekünk néhányat a jövő nagy reménységei közül!Az igaz, hogy viszonylag naprakész vagyok, de azért nagy jóslatokba nem bocsátkoznék. :) Sok egyszámos zseni merült feledésbe az elmúlt években. A Dennis Ferrer láz is leáldozott, Rocco is uncsi lett, a San Francisco hangzás halott. Mert 2008 első fele kétségtelenül az övék volt. 2009-ben, csakúgy, mint tavaly erősen kezdett a GOGO a Dél-Afrikai Black Coffee-val, erről a srácról tuti hallunk még idén, mert ő folyamatosan fejlődik, csakúgy, mint a Raw Artistic Soul. Dél-Afrikát amúgy is szeretném kiemelni, az egész house szcénára nagy hatással vannak az ottani producerek. Meg lennék lepve, ha Ralf GUM nem durrantana tavaszig. A Lovebirds formáció is egyre jobb, Dixon és Henrik Schwarz is a jövő útját járja, ez kétségtelen. Boddhi Satva csinálja most a leginnovatívabb dolgokat, rá érdemes odafigyelni szerintem. Mr. V-től legalább 3 nagy dobást várok 2009-re. Szeretném, ha megint beindulna Osunlade és a Yoruba. Megint kezd visszatérni Atjazz, szerintem neki is lesz 1-1 jó húzása idén - ja, és akinek különösen örülök, hogy megint zenét ír: Llorca.
Egy remek, az oldal hangulatába abszolút jól illeszkedő mixet készítettél számunkra. Mesélj a születéséről, a kritériumokról, amik szerint a zenéket válogattad?
Egyből volt elképzelésem arról, hogy az oldaladra milyen mixek szeretnék. Leszelektáltam egy ilyen deephouse-os, klasszikusabb koncepciót, két kakukktojással, amik a mixbe ugyan szervesen nem illeszkednek, de nem bírtam ki nem beletenni őket. :) Az egyik egy Dido remix, a másik pedig az utolsó szám, csak azért, hogy Ti is lássátok: jönnek még ki soulful atombombák! :)
Mit kívánnál magadnak és az olvasóknak erre az évre?Mindenkinek és magamnak is azt kívánom, hogy azzal foglalkozhasson, amit igazán szeret.
Köszönöm az interjút Marci, sok sikert és boldog újévet kívánok neked!Én köszönöm a lehetőséget és viszont kívánom!
Novemberi interjúnk alanya a magyar ill. most már a nemzetközi deep house kultúra méltán híres alakja. Produceri munkái során olyan minőségű zenéket tár elénk megjelenésről megjelenésre, hogy aki járatos a deep house világában, lehetetlen hogy ne találkozott volna már a nevével, akár a világ egyik legnívósabb kiadójaként számon tartott King Street Records valamely kiadványán, akár a Private Sounds estjein. Ő Nagy Zoltán, művésznevén FromP60, aki az imént említett érdemeken felül, elismerésre méltó módon közelít a zene és az emberek felé. Régóta ismerjük egymást, régóta hallgatom elismeréssel a zenéit, mixeit. Emlékszem, Berci barátom (Tom-A-Hawk) ajánlotta őt először a figyelmembe, és rögtön az első meghallgatott ep-je után egy teljes adást szenteltem neki a rádióban. Mindezt azért írom le, hogy az olvasók tisztán lássanak, nagyszerű zenékről, nagyszerű emberről lesz szó az elkövetkező sorokban.
Rég készítettünk interjút, utoljára ily módon a Fülpiszkálóban beszélgettünk. Azóta rengeteg dolog történt veled, megismert a fél világ, rengeteg ember játssza a FromP60 dalokat. Ennek ellenére, kérlek, mesélj a kezdetekről is nekünk, mesélj arról, milyen út vezetett oda, hogy ilyen ízlésed alakulhasson ki.
Sok zenét, és sokfajta zenét hallgattam, szerintem ez vezetett ide. Főleg jazz-t, house-t, drum and bass-t eleinte, majd jött a detroit techno, chill, lounge és utána már szinte minden. Ez szerintem arra volt jó, hogy kicsit fejlessze a zeneiségemet, s megtartsa a nyíltságomat mindenfajta zene iránt. Ezen kívül emberi dolgok is közrejátszottak a fejlődésben, megismertem a Fortebát, a Marcelt. Ők a magyar zenészek közül azok, kik a legjobban hatottak rám, és persze néhány Dj, mint pl Koohnka, Dobos Tamás, Tolnai. Az ő dolgaikat mindig meghallgatom.
A drum and bass-re térjünk rá egy kicsit részletesebben, hisz ha jól tudom, játszottad is ezt a stílust. Én is így gondolom, de más deep dj-k véleménye szintén az volt már évekkel ezelőtt is, hogy a drum and bass atmoszférikusabb, finomabb vonala az, mely rokonságban áll érzelemvilágban, hangzásban a deep house-al. Mire vezetnéd ezt vissza, hisz alapjaiban véve két teljesen különböző ütemszerkezetű stílusról beszélünk, mégis szembeötlő a hasonlóság. Kik azok az előadók, akik a drum and bass terén közel állnak hozzád?A hasonlóság, gondolom a zenék által képviselt érzelmeknek köszönhető. Mondjuk a Bukemék csináltak anno deep house zenéket, tehát itt átfedések is vannak. Régebben tényleg játszottam ezt a világot, és mostanság újra késztetést érzek erre. Nagy álmom, hogy egy partin nyugodtan játszhass house-t és drum and bass-t. Az előadók: LTJ Bukem elsősorban, ill. az ő kiadójának (Good Looking) művészei, Nookie, Makoto, Conrad, stb.
Eddig leginkább mások zenéinek hallgatásáról, pörgetéséről beszéltünk. A te fő profilod viszont szerintem a zeneírás, az alkotás. Mikor, hogyan kezdtél el zenéket írni, milyen stílussal, programokkal kezdted?
Azt hiszem 10 éve kezdődött, Reason-nal. majd ehhez jött később a Cubase. Szinte mindent magamtól tanultam, azaz volt két ember, aki sokat segített, Pasztorális Gábor és Dobrocsi Krisztián. Ők voltak anno a le Garage formáció, és egy nagyon jó stúdióban dolgoztunk. 2 éve vettem egy Imac-et, és egy Logic-ot, azóta ezeken zenélek. Már a kezdetekben is house-t csináltam, valahogy ez adta magát. Utána persze jöttek a lounge témák. Lassan (kb 4 év alatt) elérkezettnek láttam az időt, hogy kiküldjem őket kiadóknak is és szép lassan megjelentek a zenék.
Melyik volt az első zenéd, ami megjelent? Milyen volt a fogadtatása?A Rhythmic NYC-nél jött ki 2004 ben, a The Advisor ep. Jól fogadták, emlékszem hogy a Blue Six-hez hasonlították, ami külön jól esett, mert nagy fanja vagyok az embernek. De persze nem fordult meg a világ körülöttem, szépen folytattam a munkát tovább. A megjelenéssel kapcsolatban viszont jöttek a kontaktok, ismeretségek. Kicsit könnyebb volt elfogadtatni a zenémet a megjelenés után, és itthon is szívesebben hívtak zenélni.
Ez a kiadvány akkor még természetesen bakeliten is napvilágot látott. Manapság, amikor jóval kevesebb lemezt adnak már ki ebben a formátumban, mitől függ, milyen vonatkozásai vannak egy vinyl megjelenésnek?
Szerintem, függ az anyagiaktól is, mennyi pénze van a kiadónak, függ a terjesztéstől is, mennyire tudja szétküldeni a világban, és nagyon függ a zenétől is. A bakelit jól működik egyfajta szűrőként is, hiszen abba pénzt kell beleinvesztálni és hát az ember tízszer meggondolja, hogy mibe rak pénzt, míg az mp3-as megjelenések szinte ingyen vannak. Persze ott is van kiadás, reklám, stb., de nem hasonlíthatóak a költségek egy bakelit megjelenéshez.
Mikor, mely kiadónál várható a legújabb megjelenésed, és mit kell tudni róla?A legközelebbi megjelenés a King Streetnél lesz, mégpedig egy remixem, a Tomoki and Nono nevezetű csapatnak. Utána jön a Soulstarnál egy Demarkus Lewis átiratom. Ezeken kívül az első szerzői albumom megjelenésére készülök épp.
Az albumoddal kapcsolatban elárulhatsz néhány kulisszatitkot?
A kiadóról még nem nyilatkozom, mert meglepetésnek szánom. Legyen elég annyi, hogy Olaszországban jelenik meg a lemez, aminek a masterjét a héten adtam le. Lassan állt össze az album, sok zenét a kukába dobtam, mivel szerettem volna változatossá tenni. Hogy mi lesz rajta? Jazz, lounge, disco, house, deep house. Mindenhol kapható lesz, az Eu-ban, az Usa-ban, Japánban. Digitális formátumban és cd-n lesz kapható.
Említetted egyik válaszodban Dobrocsi Krisztiánt, alias Forteba-t. Vele lépsz fel mostanában legtöbbször. Mi az, ami ennyire összeköt vele, miben rejlik ennek a barátságnak a titka?Erre nehéz válaszolni. Talán az, hogy nagyon hasonlít a jó zenéről alkotott elképzelésünk, hasonlóan látjuk ezt az egész zenei dolgot, mint ipar, mint művészet. Az életről alkotott összefoglaló elméletünk is megegyezik. (nagy mosoly) Vannak közös céljaink, értékeljük a másikat.
Jöjjön az utolsó, szerintem legkomolyabb kérdés:
Dávid, Koohnka, Dobos Tomi, Forteba, Rizkid, te és én... Egy szót kérek.
Badacsony.
Mit jelent neked?Nyitott közönség, barátok, ökörködés, vendégszeretet, nagyon nagy buli, zenélés reggel 10-ig, pozitív élmények melynek hatásai 1 hónapra is elérnek, utazás, benzinkutak, jó kávék, jó beszélgetések, új zenék bemutatása, debütálása, jó borok. Nagyon nehéz összefoglalni Badacsonyt, mivel nagyon ritkán van s talán ezért is olyan jó. Nagy készülődés van, kb. 3 héttel a buli előtt, már mocorog mindenki. Jönnek a telefonok, ki hogy megy, mikor indulunk, ki lesz ott, ki játszik majd, milyen hang lesz. stb. Utána megkapjuk a szórólapot, feltöltés a Myspace-re, örülés mindjárt itt van a dátum. Elérkezik a nap, találkozás a megszokott benzinkútnál, kávé, cigi, duma, megy a hülyeség, indulás le. Megérkezés, Tolnai nem bír magával, már nyomja, de tök jókat nyom, lassan beindul mindenki. És aztán meg... Badacsonyon zenélni és bulizni kb. olyan, mintha tíz évig fűznél egy fullos csajt, és aztán megkapnád...
Szívemből szóltál! Köszönöm az interjút, és ha megjelent az albumod, kérünk egy beszámolót a fogadtatásról is! Minden jót neked!Köszi szépen a lehetőséget. Phísz.
Ahogy azt a jól értesültek már valószínűleg sejtették, egy új taggal bővül a DVN kerete. Az utóbbi bulikon sorra helyet kapott a fellépők között, és minden alkalommal bebizonyította, hogy minőségi deep house lemezek közül válogat, és nagy benne az alázat a zene iránt. Ha ez esetleg nem lenne elég ok a csatlakozáshoz, akkor még hozzátennék annyit, hogy személyében egy segítőkész, buli őrült, abszolút kezdeményező embert ismertem meg. Ő Ravasz Roland, vagy ahogy többet fogtok hallani róla, Rolchie (aka Shade Audio).
Ritkán avatunk új tagot az esten belül, ritkán hallok olyan szettet ami kompromisszumok nélkül illik a zenei elképzeléseinkbe. A te mixeid javarészt ilyenek. Hogy találtál rá erre a hangzásra, kik voltak azok, akik a legnagyobb inspirációkat adták hozzá?
Korábban a progresszív hangzás szerelmese voltam, de mint kiderült, mára ez a műfaj teljesen elvesztette személyiségét. Próbáltam ugyanerre a hangzásvilágra ill. érzésre rálelni, és számomra ezt a deep house adta vissza leginkább. Persze némi élőhangszerrel fűszerezve, ami színesebbé, fogyaszthatóbbá teszi a zenét. Akik a legnagyobb inspirációt adták hogy egy két előadót és egyben dj-t is megemlítsek: The Timewriter, Terry Lee Brown Jr. a külföldi vonalról, magyar oldalról Forteba, kinek munkái abszolút lenyűgöznek mind hangzásban mind tartalomban. Végül is tőlük gyűjtögettem első ízben lemezeket, és általuk ismertem meg a deep house-t.
Ugyan a biográfiádban benne van, azért rákérdezek: Te jóval keményebb, szerintem közönség centrikusabb zenéket játszottál a közelmúltban. Miért érte meg lecserélni ezeket a könnyen eladható zenéket a mostanában favorizált, finomabb hangzásodra?Igen, valóban próbálkoztam kicsit elektronikusabb house-al is, de ezek közül is a vokálokkal tűzdelt, dallamosabb vonalon haladva. Szerencsére hamar rájöttem hogy ettől az electro-s hangzástól nem igazán azt kapom amit várok. Számomra tartalmatlan lett az egész. Azt az élményt, amit én mindig is kerestem a zenékben, a finomabb, mélyebb hangzás nyújtotta és már ezért "megérte" váltani. Az hogy könnyebben eladható szerintem relatív és emberfüggő. Igaz, elég nehéz megtölteni egy nagyobb termet deep felhozatallal, de reméljük egyszer ugyanannyira eladható lesz, mint akármelyik közönség centrikusabb zene. Én bízom benne.
Az STN (Special Tech Night) egyik tagja voltál. Kik voltak a társaid ebben a társulásban, és milyen élményekkel gazdagodtál az ott eltöltött idő alatt? Mi vezetett a project feloszlásához?
A Special Tech Night 2005 nyarán alakult meg 3 taggal: Ben Colmen, Dave Aloha, és jómagam. Az első partit az év szilveszterén rendeztük meg, egy helyi kávézóban, ahol szép kis tömeg gyűlt össze. Ezen felbuzdulva belekezdtünk a sorozatos parti szervezésbe. Bíztunk a közönségben, hogy talán egy kicsit támogatva az itteni erőfeszítéseket hozzájárulhatunk az elektronikus zene terjedésében városunkban. A zenei felhozatal abszolút a techno-ra specializálódott társaimnál, de én már ekkor a progresszív hangzást erőltettem, mint warm-up dj. A project feloszlásához leginkább az vezetett, hogy mindenki saját utakon kezdett járni. Zeneileg abszolút nem illett össze már a csapat. Ettől függetlenül én jól éreztem magam velük, voltak eszelős partik.
Mivel te is Mosonmagyaróváron élsz, van némi rálátásod az itteni elektronikus tánczenei igényekre a közönség részéről. Mit gondolsz, milyen szerepet tölt be a DVN a város zenei életében?Ha a város zenei igényét nézzük a sokkal feszesebb, keményebb ütemek motiválják a közönség nagy részét. Ennek ellenére szerintem a DVN sajátos hangulata, folyamatosan új hallgatókat vonz. Mivel számos elismert hazai dj volt már itt hallható, bizton állíthatom hogy az est nagy szerepet játszik a város zenei életében. Ugyan nem kérdezted, de itt a Fülpiszkálót is megemlíteném ahol heti rendszerességgel hallhatóak a jobbnál jobb hazai dj-k mixei. Ez sem elhanyagolható tény.
A Shade Audio álnév alatt, ha jól tudom, a produceri éned szeretnéd kibontakoztatni. Milyen jellegű zenéket készítesz, mikorra várhatóak az első teljesen befejezett Shade Audio track-ek?Leginkább mélyebb house-okkal kísérletezem. Van egy projectem amit a nyáron beszeretnék fejezni, de mivel még nem teljes a felszerelés ezért nem tudok semmi konkrétat mondani neked. Sajnos ezek hiánya sokkal nehezebbé teszik egy kezdő producer dolgát.
Mit tartasz fontosabbnak, a dj-zést vagy a zeneírást?
Ez attól függ, melyik oldalról nézi az ember. Hozzám a dj-zés áll közelebb, de szívesen kipróbálnám magam a zeneírásban is, persze megfelelő körülmények (felszerelések) között. Ha belegondolsz, mi dj-k „csak” közvetítő szerepet töltünk be a producer és a közönség között, viszont nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy nagyon is nagy szerepet tölt be egy dj ha annak előadásmódját nézzük. Sokkal színesebbé, élvezhetőbbé tehetünk egy aktuális zenét, így az előadásmód úgy gondolom, nagyban befolyásolja egy zeneszám bemutatását. Nekem személy szerint a dj-zés az, ami inkább fontosabb.
Végül egy könnyedebb kérdés: Mit éreztél, amikor Ernővel megkértünk hogy legyél tag a DVN-ben? Kellett gondolkodni a válaszon? Őszintén! ?Valahol szerettem volna mindig ehhez a csapathoz tartozni, hisz nagyon fontos számomra hogy egyezzen a zenei beállítottság és hármunk között ez megvan, abszolút. Igazából már csiripelték nekem az egyik partin, de akkor még semmi konkrét nem volt egészen a Toscana-ban megrendezett DVN-ig. Sajnos meglepődni nem tudtam, de az az ajánlat, hogy olyan közegben alkothatok ahol kompromisszumok nélkül lehetek az, aki valójában vagyok a zenében, felemelő érzés volt.
Köszönöm az interjút, és sok emlékezetes percet kívánok neked köztünk!Én is köszönöm, és meglesz!
Akik jártasak a győri clubéletben, vagy rendszeresen hallgatják a Fülpiszkálót a Lajta Rádióban, azoknak biztosan ismerősen csenghet Chaab neve. Ő az a fajta lemezlovas, aki profi módon tud egyéniséget vinni szettjébe. Képes a táncparketten tartani közönségét hosszú órákig, közben mégsem kell agyonjátszott slágerekkel bombáznia az embereket. A The Face parti sorozat feje egy új mixet állított össze nekünk, melynek címe Crystal Clear lett. Ebből az apropóból kérdeztem aktuális dolgairól Tóth Csabát, alias Chaab-ot.
Néhány komolyabb buli áll a hátad mögött, melyekkel alaposan felkavartátok a győri állóvizet. Mesélj!
Gondolom itt most a karácsonyi Etiket-re és a szintén ex Lloyd moziban megrendezett szilveszteri megmozdulásra gondolsz. Szerencsére mindkettő nagyszerűen sikerült, annak ellenére, hogy nagyon kevés idő maradt a reklámra. Sikztah barátomnak az Etiket party idei helyszínével kapcsolatban elég sok buktatója volt, de szerencsére az utolsó pillanatban rálelt a jelenleg használaton kívüli épületre, mely kis csinosítás után szinte mindenben megfelelt az elvárásoknak. Lehetőség nyílt a hoszabb távú bérletre, így az eredetileg abdára /Crash/ meghirdetett szilveszteri mókát is áthoztuk Győr belvárosába. Beigazolódott, hogy jó döntés volt. Pozitív visszajelzések érkeztek tömegével, valamint igény mutatkozott a folytatásra, amin Sikztah már nagy erőkkel dolgozik, neki köszönhetően nem posvad meg teljesen a győri víz. Játszani nagyszerű élmény volt mindkettőn, hála a szépszámú és jó közönségnek, a profi hangnak és vizuálnak. Elég ritkán adatik meg szülővárosomban, hogy ezen tényezők így egyszerre rendben legyenek, ezért kifejezetten örülök, ha egy ilyen sikerben az én kezem is benne van.
Beszélgetéseink alatt sokszor volt az az érzésem, hogy ha te nem törsz be a nagyok közé, akkor senki. Nagyon tudatosnak tűnnek a dolgaid. Gondolok itt az általad játszott zenék, vagy a bulijaid vendég lemezlovasainak kiválasztására ugyanúgy, mint a megfelelő helyszínek leszervezésére. Jól látom?Örülök, hogy így látod, de sajnos nem tudok vele teljes mértékben egyet érteni. Akik jobban ismernek, sokszor vágják a fejemhez, hogy miért nem fektetek bele több időt, energiát. Nekem ez egy hobbi és teljes mértékben így is kezelem. Amit csinálok azt megpróbálom a lehető legjobban elvégezni, viszont nem erőltetem meg magam, hogy feljebb juthassak. Imádok zenélni, szeretem a jó zenéket, de ahhoz nem érzem elegendőnek magamat, hogy a „nagyok” közé kerüljek. Pont ezért nem is teszem fel rá az életemet, mert ez nagyon sok áldozattal járna, ami félő, hogy sosem térülne meg. Realista vagyok és nem hajtom az elérhetetlen álmokat, ennek ellenére ha úgy hozná a sors nem utasítanám el a lehetőséget, mi szerint zenéléssel keressem meg a kenyérre valót.
Mekkora keretek között mozogsz zeneileg? Mi az ami még belefér egy szettedbe, és mely stílust tartod jelenleg a legéletképesebbnek?
Mindig volt meghatározó stílus, ennek ellenére ha lehet mondani mindenevő vagyok. Buliban alkalmazkodni kell a közönség igényeihez, persze a jóízlés határai közt. Ezért kedvelek warm up dj-ként játszani, mert ha az emberek nagy része nem is értékeli, akkor még el lehet menni olyan irányokba ami head liner-ként nem lehetséges. Ugyanezen okból szeretek mix cd-t is készíteni, amin megmutathatom éppen aktuális kedvenceimet vagy épp pillanatnyi hangulatomat fejezhetem ki vele mindenféle kötöttség nélkül.
Ha jól tudom, egy akkora város mint Győr, Mosonmagyaróvárhoz hasonlóan színvonalas elektronikus zenét játszó klub nélkül maradt már jó ideje. Hogy érzed, ki vannak már éhezve az emberek valami komoly helyre, vagy elég nekik, ami van?Megváltoztak a fiatalok, teljesen mások lettek az igények. Ez persze nevelés kérdése is, mindenesetre Győrben a Cuba Libre átalakítása óta tényleg nincsen olyan hely ahol tartósan megmaradt volna a színvonalas elektronikus zene. Próbálkozások voltak, de egyik sem volt sikeres, így hamar alábbhagyott a lendület. Talán az utolsó kérdésedben rejtőzik a válasz. Az emberek nagy többsége nem a jó zenére kíváncsi, nem az hozza lázba őket, hanem az új, pazar klub, esetleg a fellépő agyonhype-olt dídzsé neve. Klubbot építeni városunkban nem volna jó befektetés erre a zenei stílusra, sokkal inkább megtérül a kommersz, nagy tömegeket érintő „varázslat”. Egy fanatikus, milliomos kellene aki kisujjból kirázna egy 3-400 fős dizsit, majd maradna pénze az ezt követő marketingre és hosszas népművelésre. Nem tudom, hogy lesz e még olyan, mint anno a Jereván idejében:) Nade ne legyünk ennyire pesszimisták, főleg ne a két Lloyd-os Cinema Progression után és tudva azt, hogy jön a folytatás!
Ha jól tudom, néhány külföldi fellépéssel is büszkélkedhetsz.Igen, többször jártam már Csehországban és Szlovákiában, ahonnan kivétel nélkül jó érzésekkel tértem haza. Teljesen más a közönség, más hozza lázba őket, viszont ha beindulnak, nincs megállás. Keményen hódít a trance és a techno, így amit vinni szoktam nekik az számukra az újdonság erejével hat. Ennek ellenére hamar befogadják és már élvezik is. Egy cseh promoter jóbarátom (clubzone.cz) intézi számomra ezeket a lehetőségeket, amiből remélhetőleg az idei évre is jut pár.
Abdán, a Club Crash falai között komoly kis bulikat sikerült összehoznod. Mesélj nekünk ezekről!
Ez egy színvonalas kis club, egyetlen problémával, hogy nem Győrben van. Nagyot kell virítani ahhoz, hogy ne csak a helyiek és környékbeliek képviseltessék magukat, hanem a városból is kicsalogassuk a fiatalokat. Hozzátenném, hogy le a kalappal az abdai partyarcok előtt, akik mindig szép számmal jelennek meg a bulikon és jól tudják érezni magukat. Eddig ha jól számolom 4 buli volt ott a theFace* partysorozat keretein bellül. Yvel and Tristan, Andro, Schiipman, Slide, Bucky Fargo (chicago, usa), Inoise, Jolly, Giga, Marrakech, Haribo, Sikztah és Essenche akik eddig megfordultak nálunk. A rezidens Safi, aki a justmusic tehetségkutató versenyén a második helyezett lett és jómagam.
Jelenleg is szervezel még oda partikat?Havi egy megmozdulást tervezünk magyar „top” dj-kel.
Mi volt számodra 2007 legemlékezetesebb pillanata?Sok szép élménnyel gazdagodtam a tavalyi évben, ami leginkább él bennem és ami az interjú témájával kapcsolatos az a Szilveszter és az ottani önfeledt zenélésem.
Hogy látod, pozitív vagy negatív irányba halad a magyar klubkultúra? Mikor lesz vége a külföldi dj-k feltétlen istenítésének?
Én úgy érzem, hogy jó irányba haladunk, még ha lassacskán is. Sok ezer fős partyt igaz nem lehet még magyar dj-kel összehozni, viszont azért sok hazai jól sikerült bulinak lehettünk már szem és fültanúi. Igaz ide is a magyar húzó nevek kellenek, akikből sajnos elég kevés van, így ha nem akarja a szervező ugyanazokat a köröket futni, vagy épp feltörekvőkkel esetlegesen sikertelenül próbálkozni, akkor marad a külföld.
A Crystal Clear nem egy szokványos hangzású mix, annyi bizonyos. Mesélj nekünk a születéséről!A Crystal Clear természetesen nem egy szokványos hangzású mix, hisz neked, vagyis a Deep Vision Night-nak készítettem. Ilyen alkalmakkor kifejezetten figyelek arra, hogy érdekes legyen a hanganyag és passzoljon az oldal zenei beállítottságához. Remélem sikerült ezt elérnem és sok embernek okozhatok vele egy vagy több kellemes órát. Jó zenehallgatást kívánok!
Köszönöm az interjút, szép sikereket kívánok neked!Én köszönöm a lehetőséget, hasonló jókat kívánok nektek!
Jó ideje tartozok az oldal látogatóinak ill. Ernőnek ezzel az interjúval. Mentségemre szolgáljon, hogy az úriemberrel abban egyeztünk meg, elkészíti első hivatalos DVN-es mixét az oldalra, és ennek apropójaként készítek vele egy interjút is. Nos a mix (melynek címe Café London lett) nemrég lett készen, így csak most tudom kifaggatni a DVN egyik rezidensét, Mesterházy Ernőt, alias Ernest C.-t.
2007 októbere óta vagy hivatalos tag a DVN-ben. Hogy értékeled az eddig eltelt rövid időszakot, hogy érzed magad a projectben?
Köszönöm kérdésed, teljesen jól érzem magam a projectben. Tényleg rövid ez az időszak ahhoz, hogy nagy átértékeléseket folytassak róla. Csináljuk a dolgunkat, volt pár jó buli, és remélem lesz is még sok. Az oldal folyamatosan frissül, fejlődik, új mixek kerültek fel. Tehát minden halad szépen a maga útján. A DVN lényege az egyedi hangzásvilág, amibe úgy érzem tökéletesen be tudtam illeszkedni zeneileg. Szeretek ebben a csapatban dolgozni, és ez a legfontosabb.
Mi a véleményed az est jövőjéről ill. múltjáról? Miben tudunk mi mások lenni mint a többi hasonló kaliberű csoportosulás?Mint már említettem a különleges zenék, és az egyedi hangzásvilág az, ami véleményem szerint megkülönböztet minket bármilyen más társulástól. Magyarán mondva, a közönség csakis tőlünk kapja meg ezt a fajta stílusirányzatot. Az est sokat változott, és hatalmas fejlődésen ment keresztül a 7 év alatt. Értem ezt a zenei fejlődésre, és bulik színvonalára is. A jövő? Ezen érdemes gondolkodni, de a jövő mindig bizonytalan, ezért én nem tervezek előre. Azt viszont remélem, hogy sok jó hangulatú rendezvényt tudunk idén is szervezni, és hogy bővül majd a közönségünk is. Ezen kell dolgoznunk, ezért vagyunk.
Számos más produkcióban vettél részt a mostani előtt. Érzésed szerint van-e és ha igen, mi a legszembeötlőbb különbség a DVN és az azt megelőző csapatok között? Mennyiben más zenéket válogatni egy DVN bulin, mint az eddigi partikon?Valójában ez az első olyan projectem, amiben a house zene kapja a főszerepet. Mivel kezdettől fogva house alapú zenéket gyűjtögetek, nem volt nehéz azonosulnom a DVN-nel. Adhatom magamat, játszhatom azokat a zenéket amiket igazán szeretek, és nem lógok ki a csapatból. Ez sajnos nem mindegyik bandában volt így, egy kicsit mindig különcnek számítottam. Persze ez nem feltétlenül negatív, szeretek különcködni, csak így nem éreztem teljesen magaménak a rendezvényeket.
Azt beszéltük meg amikor csatlakoztál, megpróbáljuk minél jobban összecsiszolni kettőnk stílusát, hogy az egész estnek felismerhető hangzása legyen. Véleményed szerint mennyire sikerült ezt véghezvinnünk az eddig eltelt idő alatt?
Ez nem volt feladat, őszintén szólva egyáltalán nem foglalkoztunk vele, mármint konkrétan nem volt ilyen hogy akkor most összeülünk és kialakítjuk a Deep Vision Night stílust. Szerencsére nem is kellett alakítani, magától jött az egész, és szerintem nagyon jól megoldottuk így is.
Régóta foglalkoztat egy kérdés, ami talán eddig nem is került szóba köztünk: Nekem egy kicsit furcsa, hogy valaki ilyen fiatalon ennyi projectben vett részt. Minek tudnád be ezeket a gyakori változásokat?Nem nevezném gyakorinak a váltásokat, '99-ben kezdtem a pályát, bőven volt idő erre a sok projectre. Egyrészt szeretek valahova tartozni, és így talán könnyebb érvényesülni is mint magányos harcosként. A váltás minden egyes csapatnál más-más körülmények között zajlott, hol az elképzeléseink nem egyeztek, vagy úgy éreztem hogy zeneileg nem illek bele a társaságba, hol pedig úgy láttam hogy a produkción belül már nem tudok fejlődni. Ezek mindig hosszú idő alatt született megfontolt döntések voltak, nem kapkodtam el semmit. Ez olyan mint egy kapcsolat, ha elmúlik a szerelem, vagy kialszik a tűz, váltani kell. És csak addig van értelme a dolognak, amíg jól érzed magad benne. Most jól érzem magam.
A pályafutásod korábbi szakaszairól a biográfiádban sok információt olvashatunk, de egy kérdés erejéig azért kanyarodjunk vissza a múltba: A kezdetek kezdetén kik voltak azok a dj-k producerek (hazánkból ill. külföldről) akik a legtöbb inspirációt adták neked?A kezdetek kezdetén, amikor általános iskolában másolgattuk át egymásnak a buliban felvett mixeket, sokat számítottak nekem az itthoni top dj-k. Igazából más nem is nagyon jutott el hozzám. Itt megemlíteném Budait, Tommyboy-t, Juniort, Schulz-ot, Slam Jr.-t, vagyis a régi nagy neveket. Aztán később Digweed volt az, aki nagy hatással volt rám, a Los Angeles című mixe korszakot alkotott. Valamint Danny Howells és Danny Tenaglia fanatikus voltam nagyon sokáig. Jelenleg nincs olyan név akire nagyon felnéznék, és zeneileg is a saját fejem után megyek, mixeket szinte egyáltalán nem is hallgatok.
Legyen még egy kérdés a múltból: Melyik volt az a buli, amelyikre mindig szívesen fogsz visszagondolni?
Nem tudok kiemelni egyetlen bulit, egy buli lehet jó és lehet rossz (bár ezt néha nem ismerjük be). Szerencsére jó buliból sokkal több volt mint rosszból, ezekre mindig szívesen gondolok vissza, és örök emlékek maradnak.
Nagyon tisztelem benned, hogy megrögzötten ragaszkodsz a bakelitekhez. Bár én tudom a választ, azért áruld el az olvasóknak, mi az ami miatt a cd soha nem fogja teljesen leváltani a jó öreg fekete lemezt?Az örök kérdés. Na soroljuk akkor: van megjelenése, stílusa, saját kezeddel fogod meg a zenét nem digitálisan, látod a barázdákon hogy hol fog leállni illetve elindulni a zene, a mai napig a legszebben szóló és a legtartósabb hanghordozó, és szeretem a pattogását. Ha kiadnak egy zenét bakeliten, azt előre megfontolják, mert üzleti célból teszik. Tehát, ha végighallgatom az aktuális heti bakelit megjelenéseket, egyrészt jóval kevesebb időt vesz igénybe annak a pár house bakelitnek a végighallgatása, mint a több ezer mp3 végigcsekkolása mondjuk Beatport-on, másrészt sokkal nagyobb az esélyem arra, hogy jó zenékkel fogok találkozni, az előbb említett üzleti okok miatt. Tudok róla, hogy sok cd-s dj is a bakelit megjelenések között szemezget, aztán azokra keres csak rá interneten. Ezért is lenne fontos hogy életben tartsuk a bakelit lemezt.
Aktuális kedvenc kiadók, producerek?Kiadók: Nrk, Freerange, Dessous, Gogo Music, Aroma, Nordic Trax, Environ, Mood Music, Farside, Innervisions, Amentimusic, i! Records, Compost, Plastic City, Seasons, Bearfunk, stb. Producerek: kimondott kedvenc nincsen, amúgy Metro Area, Milton Jackson, Miguel Migs, Manuel Tur, Troydon, Kevin Yost, Audio Soul Project, Morgan Page, Babak Shayan, Pete Moss, Jeff Bennett, Vincenzo, Áme, Oliver Desmet, Brett Johnson, Black Joy, Pépé Bradock, Dave DK...
Hogy látod a deep house helyzetét ma Magyarországon? Mi kellene ahhoz, hogy az emberek kevésbé kezeljék rétegzeneként ezt a stílust?Kellene egy kis nyitottság, törekvés az új megismerésére, és a felfogásban kellene még változnunk. Úgy értem, szűk még itthon az a réteg, aki nem feltétlenül azért megy el bulizni hogy berúgjon, drogozzon, és kitombolja magát, hanem csak azért mert jól akarja érezni magát, kellemes zenét hallgatni, kicsit táncolgatni esetleg, beszélgetni a barátaival. Na ehhez passzolna nagyon a deep house. Vagyis a deep house szerintem mindenhez passzol, kocsiban, vagy otthonhallgatásra, kávézóban háttér zeneként, disco-ban warm up-nak, vagy egy igényesebb helyen akár egész este is. Csak az embereknek még fel kell fedezniük hogy létezik ilyen zene is.
A közelmúltban volt egy emlékezetes utazásod Londonba, minek köszönhetően ihletet kaptál végre az első hivatalos DVN mixed elkészítéséhez. Ennek eredményeképp már letölthető az oldalról a Café London, amihez ez úton is gratulálni szeretnék, nagyon jól sikerült! Mi volt az, ami Anglia fővárosában így megfogott?
Köszönöm a gratulációt. Londonban nagyon mennek azok a helyek, kisebb club-ok, ahol igényes house zene szól. Az előbb említett felfogás, ott már létezik, és elterjedt. Az ihletet viszont lehet hogy nem is ez adta nekem a mixhez, sokkal inkább egy lemez, amit kint vettem. A történet lényege, hogy ezekből a zenékből már régebben is akartam mixlemezt készíteni (ennélfogva nem is a legújabb darabokból áll), csak valahogy nem állt össze teljesen a kép. Londonban volt lehetőségem venni egy bakelitet, ami kitöltötte az űrt, és így már egy egész történetet tudtam elmesélni ezzel a szettel.
Egy-két kedvencet megemlítenél nekünk a mixről? A 37. perc tájékán pl. valami eszméletlen jó mélyház zene szól, nagyon érdekelne hogy mi az?Nem akarok közhelyeket használni, de mindegyik track igazi kis kedvencem. A második számot nagyon szeretem, megfogott a hangulata. MySpace Rocket ft. Nina Kraviz Amok című dalának Greg Wilson féle verziójáról beszélünk egyébként. A harmadik dettó ugyanennyire tetszik kb. ugyanezek miatt (The Kelly Project ft. Emma - All About You). A 37. perc tájékán lévő "valami eszméletlen jó mélyház zene" egy 2001-es darab, Pino Shamlou munkáját dícséri, a szám címe pedig Free my soul. Ezt követi a Londonban vásárolt lemez, a Nordic Trax kiadós Deepenit c. zene, Scott Findley-től. Utána két Jihad Muhammad alkotás következik, aztán pedig a záró szám (Nacho Marco - Sugar). Furcsa hogy a legutolsó track eredetileg nem szerepelt a mixben, vagyis utolsó szám mindenképpen lett volna ugye, csak nem ez, hanem az előtte lévő. És ahogy vettem fel a szettet, úgy gondoltam jó ötlet lenne ezt is rárakni...
Én itt meg is köszönném az interjút, üzenj valamit az olvasóknak!Én köszönöm a kérdéseket. Köszi az olvasóknak is hogy végigolvasták az interjút, sajnos nem tudom meghálálni azzal, hogy az utolsó sorokban mondjuk közlöm az örök élet titkát, de azért remélem hogy hamarosan találkozunk majd egy bulin, addig pedig itt az új mixem, a Café London. Üdvelet!
Néha nehéz belegondolni vajon milyen lehet a modern tánczenei élet a fővároson kívül, pedig az ország bizonyos pontjain azért vannak kisebb-nagyobb megmozdulások. Interjúalanyuk hazánk nyugati csücskében lakik. A következő oldalakon sok minden szóba kerül, többek között a magánélet, a zene iránti tisztelet és elhivatottság, múlt, jelen és jövő... Mélyinterjú, ahogy magát nevezi a mosonmagyaróvári "remetével". Aki kérdez: Fiel Tamás, aki pedig válaszol, a Deep Vision Night alapítója, Tolnai Péter.
Nem is tudom hogy melyik kérdéssel kezdjük az interjút, hiszen nagyon sok minden (jó és rossz egyaránt) történt veled az utóbbi időben. A deepvisionnight.hu oldalon a múltadról sok információ található, én most inkább a jövőről kérdeznék: mik a terveid a közeljövőben? Dj-zés, partiszervezés?Hála istennek, a DVN körüli dolgok viszonylag rendben vannak annak ellenére, hogy Frank P. nemrég kilépett a csapatból, nemsokra rá pedig Tom elhunyt. Furcsa, de ilyen előzmények után azt mondhatom, sikerült megmenteni az estet. Az az igazság, hogy egy új tag, nevezetesen Ernest C. nagyon jókor érkezett a formációba, rengeteg tervünk van a jövőre nézve. Ezek leginkább most egy hely, a mosonmagyaróvári D.Corner bár köré összpontosulnak. Itt kaptunk most egy rövid rezidenciát decemberig, aztán utána meglátjuk, hogyan tovább. Szeretnék itt letáborozni egy időre. Illik a helyhez a finom, atmoszférikus house ugyanúgy, mint a soulful közeli témák. Jó lenne megfogni, és kialakítani itt egy olyan "magot", akiknek nyugodtan lehet finomságokat játszani. A másik tervem mostanában a Visions mix-sorozat, amitől sokat várok.
Szombatonként, kéthetente van DVN a helyen. Tudni kell róla, hogy nagyon igényes, ízlésesen berendezett kis bárról van szó, nagyon komoly hangulatvilágítással. Egyszerre pofátlanul futurisztikus, ugyanakkor felismerhetően benne van a 60-as évek bárjainak hangulata is. Azt is tudni kell, hogy sajnos táncparkett nélküli, beülős, hallgatós esteket lehet itt rendezni, a hely kialakítása miatt. Ez természetesen jó, ill. rossz is egyszerre. Nyilván felesleges lenne egy ilyen helyen darabolós, táncparkett orientált zenéket játszani, ezért egész nyugodtan elővehetem a legfinomabb deep, soulful esetleg lounge lemezeimet, ami az est színvonalát jelentősen emeli szerintem. A másik oldal, hogy nagy tömegek nem is férnek el ezen a helyen, így igazán nagy durranást lehetetlen ide szervezni. De nem is bánom, úgy érzem a zeném tényleg réteg zene, nem is vágyom már a hatalmas mega-bulikra, mint jópár évvel ezelőtt. Így is lehet maradandót alkotni, úgy érzem. Amúgy ezen a helyen ünnepli a Deep Vision Night a hetedik születésnapját is!
Nos, jogos a kérdés, én is sokat töprengtem már ezen. Sajnos azt kell hogy mondjam, az annak idején összekovácsolódott csapat, közönség már nem igazán igényli a bulikat. Azóta pont abba a korba lépett mindenki, hogy a család, karrier, otthon került előtérbe sokaknál. Ezzel talán nincs is baj. Én egy kicsit beleragadtam ebbe az egészbe, és ami igaz az igaz, nem biztos hogy kifizetődő volt a döntésem, amikor a finomabb, igényesebb zenék mellett döntöttem. Úgy képzeltem, hogy ezt a régi, mostanra talán kissé "kiöregedett" társaságot egy finom, igényes, színtisztán a zenéről szóló rendezvénysorozat majd ismét összehozza. Nem lett igazam, és ez azért is baj, mert egyértelmű, hogy a mostani, igazán korban lévő, bulizós arcok nem fogják ezeket a nehezebben emészthető, néha gondolkodós zenéket favorizálni. Emiatt talán kissé egyedül érzem magam, nehezen találom a célközönséget, annak ellenére, hogy szinte minden bulin vannak annyian, hogy jó hangulat kerekedik. Az is baj volt eddig, hogy nem volt egy hely, ahova köthetnék az estet az emberek. Mindig máshol, változatos helyeken tűntünk fel. Azt hittem, ez jó ötlet. Mostanra kezd kikristályosodni, hogy szükség van valami állandó helyre is. Remélem azért összejön egy jó kis közönség, így hét év partiszervezés után azt hiszem már megérdemelném.
Köszönjük a drukkolást, szükségünk is van rá, mivel nehéz egy ennyire kompromisszum mentes estet összehozni, mint a miénk. A születésnapot sem szeretném nagyobb helyen ünnepelni, ezért maradunk a D.Cornerben, és az általam talán legtöbbre becsült hazai lemezlovast, Dobos Tamást kértem fel egy születésnapi szettre. Régi álmom teljesül ezzel, hisz gyerek fejjel még megfordultam Tamás egy régi rezidenciáján, és mindig nagy csodálattal figyeltem azt az átélést, azt a profizmust, ahogy ő játszik. Azóta mondhatom, közelebb kerültünk egymáshoz, mint szimpla ismeretség, és a kezdetek kezdetén nagy lökést jelentett nekem az ő véleménye a munkámról. Így december 8.-án ő lesz a vendég az esten, ő teszi fel az í-re a pontot. Ezenkívül szeretnék összeállítani erre az alkalomra egy "7 years at deep vision night" című mixlemezt (ami lehet hogy nem is egy lesz) a hét év legjobb, legkedveltebb zenéiből válogatva. Kérdés, lesz-e erre időm...
Rengeteg időt, és energiát fektettünk az oldalba, hisz nem egy külsős céget bíztunk meg az elkészítésével, programozásával, hanem házon belül oldottuk meg a feladatot. A site működéséért egy nagyon jó barátom, Németh "Droopy" László felel. Ő az, aki igyekszik megvalósítani minden ötletemet az oldallal kapcsolatban. A design-ért én felelek, én terveztem a látványt az utolsó pixelig. Természetesen szegény Tom is rengeteget dolgozott az oldalon, szívét lelkét kitette érte. Mivel ennyi munka van benne, design váltás nem mostanában lesz, hisz a honlapunk még csak egy éves. Különösebb változás nem hiszem hogy lesz azon kívül, hogy folyamatosan készítjük az interjúkat, frissítjük a honlapot, de bármilyen jó ötletet szívesen veszünk!
Tragikus, megrázó ami történt... Tényleg nem könnyű beszélni róla. Nagyon jó ember volt, és ezt nem közhelyként kell érteni. Nem emlékszem még ilyen barátra, aki ilyen rövid idő alatt ilyen közel tudott kerülni hozzám. Hogy kérdésedre válaszoljak, nem, ezen kívül még nem volt olyan, hogy ennyire közel álló embert veszítsek el. Nagyon beteg volt, de nem vett tudomást róla, és nem engedte, hogy sajnálják. Teljes értékű életet élt, bulizott, szervezett, nőzött. Igazi vagány csávó volt, és rettentően hiányzik. Nagyon sajnálom, hogy nem ismerhettem meg korábban, de így is rengeteg közös élménnyel lettem gazdagabb ezalatt az idő alatt. Szerettem benne, hogy fontosak voltak neki a barátai. Őszinte volt. Talán csak a betegségével kapcsolatban nem volt teljesen nyílt, de ezt csak pozitívumként lehet értékelni, nem akarta hogy sajnálják. Meg tudott nyugtatni, a nehéz időkben számíthattam rá, tartotta bennem a lelket. Hihetetlen kitartása volt... Most is nagy szükségem lenne rá... Mostanában szakított velem a barátnőm is... Nehéz mostanában szívből nevetnem...
A rádiózás nagyon fontos az életemben. A Fülpiszkáló! immár öt éve, minden péntek este felcsendül Mosonmagyaróváron és környékén az Fm100,7-en. Annak idején Banyár György 'Gyurmával' kezdtük el készíteni ezt az elektronikus tánczenéről szóló műsort. Emlékszem a korai lámpalázra, amikor még felolvastuk a mondandónkat. Régen volt az is... Miután Gyurma 2006-ban új utakat keresve elhagyta a műsort, pár hónap egyedüli műsorvezetés után rátaláltam Tomra. Ez a fene hozzáértő, elborult zenéket kedvelő, barátságos figura rögtön a társam lett, és együtt vittük tovább az adást. Remek volt. Mostanra a Fülpiszkáló! elég egyedi hangzást kapott, meghatározó zenei arculata van. Mivel nem tudok az ízlésemtől szétválni, természetesen tükröződik a műsorban is. Elsősorban deep house, minimal, és finom drum&bass ami szól nálunk. Az ismerősi körömből válogatva, mindig egy dj mixe teszi ki az egy órás műsor gerincét. Hála a műsornak, szinte mindenkit ismerek már Magyarországon, aki ebben a stílusban mozog. Sajnos most megint egyedül maradtam. Miután Tom meghalt, megfordult a fejemben hogy abbahagyom... Aztán rájöttem, hogy valószínűleg ő is annak örülne, ha tovább csinálnám. Így maradtam. Mostanában tervezgetjük, keressük a lehetőséget, hogy végre az interneten is sugározhassunk. Amúgy fogalmam sincs, mennyien hallgatják. Nagyon drága dolog egy ilyen hallgatottsági felmérés, de Mosonmagyaróvár éjszakai helyein, vagy a taxikban tudom hogy népszerű az adás...
Bevallom, sokszor megfordult. Nehéz is erről beszélnem... Egy lapra tettem fel mindent. Már most elmondhatom, hogy a zenének szenteltem az életem. Mióta döntés képes vagyok, mindig a zene mellett voksoltam, és sokat vesztettem már ez miatt... Most például a barátnőmet. Sok emberi kapcsolatom romlott meg, sokan fanatikusnak tartanak már. Minden pénzem, minden energiám ebbe folyik, és vissza bizony szinte semmit nem kaptam ahhoz képest, amit beleöltem. Nehéz ezt feldolgozni. Soha nem tudtam az anyagi részéről megközelíteni a dolgokat, annyira beleszerelmesedtem ebbe az egészbe. Ráadásul már régen elhatároztam, hogy nem kötök kompromisszumot, ill. csak szűk keretek között, ami feltétlen muszáj. Mind a zenében, mind az estben. Ezzel szinte aláírtam a halálos ítéletem Magyarországon. Mindenáron igényes, maradandó dolgokat szeretnék az asztalra tenni, de nehéz ezt eladni. Sokkal könnyebb lenne, ha én is megalkudnék, azt játszanám az embereknek amit ismernek, amit szeretnek... de az nem én lennék, így nem csinálom. Teszem tovább a dolgom a magam vonalán haladva, és csak bízhatom benne, hogy találok egy pontot az életben, amikor azt mondhatom: igen, megérte kitartani.
Gondoltam rá, igen. De csak gondolat maradt. Az az oka ennek, hogy hatalmas lemaradásban vagyok még az igénytelenebb zenéket készítő alkotóktól is, nemhogy az általam favorizált művészektől. Én pedig maximalista vagyok, és nem tudnék kiadni a kezemből egy olyan zenét, ami nem szól úgy, nem olyan igényes, mint azok, melyeket játszom. Minimum 15-20 évnyi lemaradást kellene bepótolnom. Nem mondom, hogy soha, de egyelőre nem tervezem hogy komolyan a producerkedés útjára lépek, saját szórakoztatásomra pedig nincs időm. A másik meg az, hogy osztom azt a nézetet, hogy saját zene nélkül szinte lehetetlen, de legalábbis nagyságrenddel nehezebben figyelnek rád fel. Osztom, de nem értek vele egyet, nem helyes ez így. Egy jó lemezlovasnak, nem kéne feltétlenül zenét írnia, hisz a dj alapjában véve egy szelektor, egy közvetítő a producer és a közönség között. Nem kéne, hogy mindenáron zenét írjon, ill az sem teljesen természetes, hogy egy jó producer manapság mindenképp kell hogy vállaljon élő dj szetteket. A jó producer nem biztos hogy jó dj, a jó dj nem biztos hogy jó producer. Ezt meg kéne értenie mindenkinek.
Nos, szerintem olyan a magyar parti kultúra, mint minden más itthon. Túl van spilázva. Egy csomó, a kezdetekben nívósnak induló klubest is kikötött ott, hogy külföldi neveket kell hogy hozzon szinte minden bulira, mert a magyarokra már alig mennek el. Megmondom őszintén, soha nem is voltam, szerintem nem is leszek nagy parti arc. Ez nekem kimaradt, és azt mondom hála istennek, így legalább nem szippantott magába az örvény... Meg van vezetve a nép elég rendesen, ez az igazság, de hát ez ellen nem lehet mit tenni. Az interjú elején említettem Dobos Tamást, aki szerintem azon kevesek egyike, akik képesek voltak emberek maradni ebben az embertelen szcénában. Ő mindenképp példaértékű. Meg kell még említenem Tommyboy-t is, aki kezdeti szettjeivel, első mixeivel valami komolyat alkotott itthon. Máig nem értem, miért nem próbált maradni az igazi house-nál. Ő abban igen nagy. Igaz, nem tartana ő sem ott, ahol tart, ha rám hallgat. (Nagy mosoly) Nálam az etalonok között azok vannak, akik képesek voltak azok maradni, akik voltak. Nem szeretnék megemlíteni senkit, nehogy sértődés legyen belőle, de úgyis tudja magáról mindenki, akit igazán tisztelek. Producerek között azért megemlíteném Fortebát, FromP60-at, Tom-A-Hawk-ékat azaz a No Solution-t, és Bigflash barátomat, aki nagyon komolyan kezdi űzni ezt a témát, érdemes lesz rá figyelni, komoly dolgai vannak!
Így van, nagyon kevés buliba jutok el. Kevés olyan rendezvény van, mi igazán érdekel, de természetesen a deep house és minimal zenékkel operáló bulik lennének azok, melyekre szívesen mennék. Merre tartunk? Fogas kérdés, pont azért, mert én egy kicsit egyedüli, magányos "remete" vagyok erre felénk, és nincs igazán rálátásom a történésekre. Remélem a bakelit nem csak a múlté, hisz ha az kiveszik, akkor valami olyan tűnne el, ami meghatározta ezt a kultúrát a kezdetek óta. Passz. Én csak keverem a zenéket, nem szoktam gondolkodni rajta, mi lesz a jövőben... Régimódi vagyok.
A Visions tulajdonképp egy olyan sorozat lesz, ami megpróbálja bemutatni az összes arcomat zeneileg. Sokáig keresgéltem az utat, keresgéltem a stílust, amiről majd felismerhetnek az emberek. Mostanra kezdem úgy érezni, hogy már nyugodtabb vagyok e téren egy kicsit. Már nem teszek akkora kitérőket egy szetten belül, próbálok "Tolnais" zenét játszani, és van aki azt mondja, sikerül. Ezért, és számos felkérés miatt gondoltam úgy, hogy itt lenne az ideje letenni valamit az asztalra. Gondolkoztam rajta, hogy lehetne ezt összehozni úgy, hogy mindenkinek jó legyen, így egy sorozat mellett döntöttem, ami november 15.-én startol, és hat részből fog állni. Hála istennek jó a kapcsolatom az ország dj-ivel, ezért általában mindenki szívesen fogadta az ötletem, és segítőkész is volt mindenki, ezért itt köszönetet is mondanék! Az első rész Dandy-éknél, a Truesounds-on jön ki, és Melankólia lesz a címe. Volt egy korábbi mixem, ami elég szép sikereket ért el, sokan még ma is hallgatják, ez volt a Megszállottság. Ez annak idején a Truesounds-on volt elérhető, így evidens volt, hogy az első rész ott jöjjön ki. Ez a mix egy kicsit talán elüt majd a Truesounds-on megszokott összeállításoktól, de remélem azért szerez majd néhány kellemes percet mindenkinek. A második rész, a Földfény Szalon lesz, ami a deephouse.hu-n jön ki. Régi álmom, hogy jelen legyek ott egy mix-szel, és úgy néz ki ez teljesül is idén. Ez egy tipikus deep house mix lesz, semmi cicó, csak a legjobb előadók, az általam legjobban imádott lazulós zenék egy helyen. Nem akarok többet belemagyarázni a mixbe, mint ami. Meg kell hallgatni. December 15.-től lesz elérhető. A ti oldalatok, a Freakyhouse lesz a harmadik rész gazdája. Ide egy a sorból némileg kilógó, kissé elborult minimal mixet készítettem, H.A.L.9000 címmel. Aki látta a 2001 Űrodüsszeiát, az tudja mit is takar a cím. Ezt az oldalt is nagyon szeretem (fieltomi: köszönöm a csapat nevében is), minden alkalommal minőségi muzsikákat lehet itt találni, ráadásul a barátaim csinálják, evidens hogy mindenképp kerül egy mix ide is. 2008 Január 15.-től lehet letölteni az ide szánt összeállítást. A Musicforever.hu is nagy elismerést szerzett az igényes zenéket kedvelők táborában, így a Do You Like Jazz? című mix itt kap helyet, február 15.-től.
Igen, ez a rész még nincs amúgy összerakva, de már félig-meddig összeállt a tracklista, megvan a koncepció. A djmixes.hu-ra régóta "lógok" egy összeállítással, így a Fülolaj című régóta tervezett anyag, ide kerül majd, március 15.-től. Ez kissé elektronikusabb hangzású mix lesz. Az utolsó rész áprilisban jön majd ki nálunk, címe stílszerűen Deep Vision Night lesz. Amúgy a zenék válogatása során, két dolgot vettem figyelembe: a minőséget, és a koncepciót. Teljesen elhagytam a promo vadászatot, nem akartam vadiúj zenéket, amúgy sem jellemző rám. Ezek szimplán csak jó zenék, egy csokorba gyűjtve, egy koncepció köré építve. Semmi több, nem akarom megváltani a világot.
Igen, nem elégedtem meg azzal, hogy a mixek mellé szép borítók, infók kerüljenek, egy két általam nagyra tartott barátot felkértem hogy írjanak ajánlót az egyes részekhez. Mindennek előfeltétele volt, hogy az illetőnek tetszenek ezek a mixek, nem akartam, hogy hazudniuk kelljen. Az első részt Mattan, a másodikat Tom-A-Hawk, a harmadikat te, azaz Fiel Tamás, a negyediket FromP60, az ötödiket Hawky, a hatodikat pedig Ernest C. fogja leírni, ajánlani a közönségnek. Remélem adnak némi támpontot majd, miért is érdemes meghallgatni ezeket az összeállításokat.
Hm... Definiton Of House 6. Ez egy mixlemez, amit Wolfgang Koch mixelt össze, még 1996-ban. Ez a mai napig egy inspiráló, követendő példaként lebeg előttem. Armand Van Helden, Lisa May, Herbert, Future Funk egy-egy remekműve ill. Pitchwork-Panorama című felejthetetlen klasszikusa a fő gerince ennek a műnek. Nagy hatással volt rám Danny Tenaglia Global Underground-os mixe, a sorban a 17. ami Londonban készült. Igazi klasszikus. Imádom még Tommyboy House Matic -jét, az elsőt is. Zenék közül talán a Minimal Funk - Tha Groovy Thang című örökzöldje, ami még mindig favorit. Szeretem még Herbert, Josh Wink, Omni Trio, Jazzanova, Rulers Of The Deep vagy akár a Depeche Mode műveit is. Ha igényes, és jó, jöhet!
Nos, mint mindenki, én is sokat dolgozom. A hétköznapokon raktáros vagyok egy környékbeli cégnél, és próbálok úrrá lenni a káoszon. A hobbim a film. Imádom az igényes, időtlen klasszikusokat, imádom kedvenc rendezőimet, Martin Scorsese-t, David Lynch-et, Jim Jarmusch-t vagy David Cronenberg-et. Scorsese-től most vettem meg az 1977-es klasszikust, a New York, New Yorkot, melyben Liza Minelli, és Robert De Niro felejthetetlen alakítását csodálhatjuk meg. Lenyűgöznek ezek a munkák! Amúgy most szakított velem a barátnőm, ahogy már említettem is, így most eléggé magányos, kissé kiégett vagyok.
Igen, azt hiszem még emésztenem kell a történteket... De azért nem vesztem el teljesen!
Simán! :) Nem tudom, hogy tudnám ezt abbahagyni... a zene életem szerelme, és minden egyes csalódás, amit mástól kapok, csak közelebb visz ehhez a gyönyörű dologhoz, aminek immár a rabja lettem, bevallom. Remélem megéri majd egyszer, hogy ezt az életet választottam...
Én köszönöm az interjút, és itt szeretném megköszönni neked azt a mixet is, amit Tom barátom emlékére készítettél nekünk, és noha nem ismerted őt, mégis egy maradandó élménnyel gazdagítasz mindenkit, aki emlékezni szeretne rá! Köszönjük, köszönöm, és minden jót kívánok neked!
"Egy gyönyörűen felépített válogatás Tolnai Petitől, amely a deep house varázslatos világába repít el. A több mint 70 perces mix tartalmaz egy kitűnő magyar alkotást is a No Solution-tól, és emellett Francois Dubois-tól, The Timewriter-ig a műfaj kimagasló alakjait vonultatja fel egyedi mixtechnikával. A Melankólia fantasztikus hangulatot kelt életre a hallgatóban, ami képes az emberi elmét bármerre elrepíteni, legyen az akár egy forró nyári este egy klubban, vagy egy naplemente a tengerpart mellett."
Dobó Máté aka. Mattan
Rony Breaker 2000 óta aktív tagja a magyar klubéletnek. A 7 év alatt méltán szerzett elismerést mind a szakma, mind pedig a közönség részéről, hisz azon kevés lemezlovasok egyike, akik a hangulatot nem elcsépelt sablonok, slágerek bevetésével, hanem egyedi és felismerhető hangzással képesek fokozni. Elkötelezett híve a soulful és a deep house stílusoknak, megszállottként keresi az újabbnál újabb megjelenéseket, és nem utolsó sorban, remek ízléssel válogat. Ennyi dicséret után hadd mutassam be nektek Horváth Tivadart, alias Rony Breaker-t.
Nem igazán tudom, hogy szólítsalak? Tivadar, vagy Rony?Igazából mindegy, rád bízom. Már mindkettőre hallgatok...
Hosszú volt az út, mire ideértem. Mindig is nagy zene fan voltam, kamasz koromban például rocker voltam. Ez tartott olyan szakközepes koromig, akkor áttértem az alternatívabb zenékre. Pál utcai fiúk meg ilyesmik, aztán magam sem tudom hogyan jött a funky. Innen pedig egyenes volt az út a house-ig. Kezdetekben persze nem ezt a vonalat hallgattam, de pl. a Scooter és társai sohasem fogtak meg. Régebben azért lehetett jó zenékhez hozzájutni, nem csak a gagyi szólt a médiákban.
A house előtt játszottam funkyt, meg slágereket is kisebb, főleg vidéki diszkókban. Később aztán elegem lett az egészből, abbahagytam. 96-97-re tehető talán a nagy magyarországi house boom, akkor rengeteget jártunk buliba, és aki a legnagyobb hatással volt rám az Tommyboy, de nem mondanám, hogy miatta kezdtem el újra zenélni.
2001 környékén dolgoztam egy pub-ban, itt sikerült pár jó bulit összehoznunk. Itt elég jó kis csapat gyűlt össze, Randall, Danny- L rendszeres vendégünk volt. Ezután Bucket barátommal játszottunk az akkoriban fénykorát élő Flying Cat Pub-ban, na itt voltak a legőrültebb bulik. Illetve megemlíthetem az idén nyári Moments csapattal közös bulinkat, ahol Justin Michael volt a vendégünk.
Mint mondtam, én a funky felől jövök. Mindig is közel álltak hozzám a dallamosabb, vidám témák, ill. a zeneiség. Az pedig, hogy miért nem kap teret számomra érthetetlen, hisz nem egy elborult underground stílusról van szó, és ha azt kitalálták hogy itthon az r&b-t szeretik az emberek, akkor ez tényleg csak egy lépés lenne, mert nem áll tőle messze. Valamint azért ezek kicsit összetettebb zenék, nem lehet őket összehasonlítani pld egy fedde le grand féle zenével. Ennek ellenére azt mondom, ha kapna megfelelő teret, akár népszerű is lehetne.
Igen, ami itthon bulizás néven folyik,hát azt nem is kommentálnám...
Aki abszolút favorit, az Dennis Ferrer. Egyszerűen zseniális a pali! A Sole Channel brigád, Alix Alvarez, Reel Soul és Mr. V, tőlük is mindig nagyon jó zenék jönnek. Valamint számos ismert vagy kevésbé ismert név, de ők azok akikre mindig lehet számítani, akár belehallgatás nélkül is.
Hát, nem tartozik a top kedvenceim közé, de elismerem a munkáját.
Tavaly szeptemberben megalakítottuk a United Soul csapatot Bucket és Milán barátaimmal, és most értek el olyan stádiumba a zenék, hogy komolyan oda lehet velük állni. Decemberben már megvásárolható lesz a Traxsource-on az első zenénk, és ezt még követi jópár. Ha valamit el akarsz érni, ez már elengedhetetlen hozzá, egyszerűen szóba sem állnak veled kiadott zene nélkül.
A zenék alapján tudják kötni valamihez a neved, így ismernek meg. Sajnos az már nagyon kevés, hogy jó bulikat csinálsz, hiszen manapság már mindenki dj, nézz meg egy közösségi oldalt, tele van önjelölt dj-kel, akik talán még életükben nem zenéltek buliban, de a fórumokon fikázgatás az megy. Hallottam egy nagyon jó mondatot erről a keceli konferencián, ha régen kiadtál egy mix cd-t , azt ezren megvették mert szeretik, ma ezren letöltik, hogy fikázzák. Talán ezért a producerkedés egyfajta szűrőkent is működik.
Most jobban tetszenek a kicsit mélyebb zenék, télen egy kicsit mindig "lejjebb" vagyok, bár ez megjelenés függő is. Nagyon nagy inspiráció nem volt, talán egy kicsit szomorkásabb hangulatban vagyok most, ezért lett ilyen amilyen. Nem csak új zenékkel raktam tele, bár van rajta az is, de valahogy egységessé akartam tenni az egészet, illetve úgy van mixelve, építve mintha egy klubban warm up szettet játszanék. Felkerült rá egy klasszikus zene is, valamint egy magyar, még kiadatlan zene Adam Byrd-től, ami szintén nem a legújabb, de itt most nem az számított, főleg, hogy a muzsika nagyon jó.
Abszolút pozitív a véleményem, szerintem előbb utóbb elérünk oda, hogy ezek a kis szerveződések folyamatosan kinövik magukat, illetve ha tényleg valódi összefogás lenne köztünk, és nem csak érdekből keresnénk meg a másikat, sokkal többre vihetnénk.
Én köszönöm a lehetőséget, és viszont kívánok nektek hasonlókat!
Akit felcsigázott az interjú, az gyorsan hallgassa meg Rony Breaker*Deeper Than Ever című mixét, melyet a letöltések/vendég mixek között talál! Jó szórakozást!
Tolnai
Változások várhatóak a DVN háza táján… Régóta esedékes, (ha nem is volt publikus), hogy Frank P. kiválik a csapatból. Ennek okait nem szeretném most magyarázni, hiszen pár sorral lejjebb ő maga teszi ezt meg helyettem. Bár nem telt el sok év Peti csatlakozása óta, nagyon sok élménnyel gazdagodtunk tagsága alatt, és szomorúan vettük tudomásul döntése véglegességét. Erről, és további terveiről kérdeztem Frank P.-t.
Számomra szomorú apropója van ennek a beszélgetésnek, hisz ezentúl a DVN nélküled folytatja útját. Milyennek érezted velünk az elmúlt kb. egy évet?Jól éreztem magam, nagyon sok embert, köztük sok tehetséges és sikeres lemezlovast is megismerhettem. A bulikon, ill. a rádióban uralkodó hangulatról nem is beszélnék, mert azt elmondani talán nem is lehet. Szép emlékeim maradnak, ez tény.
Első sorban a sok munka, ami miatt rendkívül kevés szabadidőm marad, és úgy érzem ezen a szinten ennél többet kellene foglalkozni a zenéléssel. Zeneileg is eltávolodtam egy kicsit a DVN világától, talán túl gyors volt nekem ez az egész…
Az i-re a pontot a Justmusic-os felkérés tette fel. Na nem velük van a baj, én éreztem rosszul magam amikor időhiány miatt nemet kellett mondanom, holott mindig is szívesen játszottam volna ott. Akkor lettem biztos benne, hogy abba kell hagynom.
Nem, egyel talán nincs. Az utóbbi időben inkább én húzódzkodtam a szereplés elől, főleg az utolsó két bulin. Talán az utolsó pillanatokban összeszedett, alig ismert zenék miatt felkészületlennek éreztem magam.
Ha ki kellene emelni egyet, akkor én az első közös halászi bulira voksolnék, ami 2006 július 8.-án volt a Duna Outdoor Centrum teraszán. Szerintem az egyik legjobb hangulatú Deep Vision buli volt.
Rengeteget. Amikor beléptem, még javában játszottam progressive house-t és trance-et. A DVN-nel csöppentem bele a house világába. Elárulom, ezzel párhuzamosan már a tavalyi nyár közepén, ismét elkezdtem érdeklődni a slágeresebb zenék iránt is. Most úgy néz ki, visszaérkeztem oda, ahonnan valamikor elindultam.
Ernővel eddig kétszer találkoztam. Nekem nagyon szimpatikus, bár nem volt módunk komolyabban beszélgetni. Én ez úton is szeretnék neki sok sikert kívánni!
Jelen pillanatban semmi komoly tervem nincs, továbbra is foglalkozom zenével de inkább csak otthon, magamat szórakoztatom. Távolabbi tervekről nem tudok nyilatkozni, mert elég sok nyitott kérdés van még az életemben.
Fantasztikus! Annak ellenére, hogy a hét napból csak három napon volt igazán jó idő, én nagyon jól éreztem magam. Jó volt egy kicsit kikapcsolódni, azt hiszem ha tehetném, már most indulnék vissza.
Peti, Tom. Én is nagyon köszönöm hogy befogadtatok és elviseltetek, hasonló jókat kívánok nektek és a DVN-nek is! Sziasztok!
Hát, ezek után már csak annyit mondhatok hogy aki emlékezni szeretne Peti szettjeire, és a felejthetetlen bulikra, halgassa meg ismét Frank P.*Eau De Chanté című összeállítását, melyet a letöltések/deep vision night mixek között talál! Jó szórakozást!
Tolnai
Az "interjúk" aktuális vendége ezúttal Balog Róbert alias Robin a Deepimpression csapatából. Nehéz helyzetben vagyok vele kapcsolatban, hiszen személyében egy igazán értékes, segítőkész és remek ízléssel rendelkező embert ismerhettem meg, mégis viszonylag keveset tudok pályafutásáról. Remélem, ez a mai interjú során változni fog.
Szia Robi, első "sablonos" kérdésemben most a kezdetekről faggatnálak. Mikor, miért, milyen inspiráció hatására kezdtél el lemezlovaskodni? Sziasztok! 2000-ben kezdtem el komolyabban foglalkozni a dj-zéssel. Régebben is szerettem volna, de ekkorra érett meg igazán a dolog. '95 környékén voltam életem első buliján, és azóta ez az életem! Nem tudom megunni. Ezért kezdtem el.
Talán Andrew-J és Dj Shulcz mix-kazettáin találkoztam először olyan house-zal, amit a mai napig is szeretek. Producerek közül talán Armand Van Helden és Dj Tonka akikre emlékszem abból az időszakból.
Nem kaptam, de ez a mai napig sem változott túl sokat. Nem vagyok az a nyomulós fajta. Nagykanizsára jártam le ismerősök által szervezett szabadtéri bulikra, meg persze a "szabvány" szülinapi bulik, és társaik sem maradhattak ki. De ezek nagyon ritkán estek be. Pár bulit szerveztünk néhány dj-vel, ott is zenélhettem még. Mostanában is szinte csak a Deepimpression esteken zenélek.
Nagyon örülök, hogy kikerülhetett az oldaladra egy mixem! Ezúton is köszönöm neked! Az utóbbi időben egy kicsit a szintetikusabb hangzást részesítem előnyben, ami nem jelenti azt hogy mellőzném a dallamosabb és jazzy zenéket. Ilyen hangulatomban kértél fel a mix elkészítésére, és igazából ez az első ilyen hangzású témám. Viszonylag hamar elkészültem vele, mert tudtam hogy mit szeretnék csinálni.
Sajnos egyre kevésbbé. Nem tudom hogy csak én nem találok ilyen zenéket, vagy tényleg nem készítenek már ilyen dirty house-t. Néha találok egy-egy darabot, de nekem ez kevés. Szerintem sokat változott a zene, és talán már nem annyira divatos, vagy modern ez a hangzás.
Skiz barátom alapította a csapatot 2004-ben. Őt akkor ismertem meg amikor elkezdtem zenélni, neki is köszönhetem hogy belefogtam. Nála gyakoroltam eleinte. Vele csináltunk egy illegális erdős bulit, és akkor határoztam úgy hogy ha már szervezünk egy saját bulit, akkor veszek lemezeket és én is zenélek. Most volt a 3.születésnapi partynk!!
A deephouse folyamatosan, szinte észrevétlenül lopta be magát a zenei ízlésembe. Skiz-nek is a szíve csücske, és mellettünk Tobi is nagyon megszerette. Ezért is indult az oldalunkon a Café mix-sorozat, hogy a bulisabb mixek mellett ilyet is hallgathasson a közönség. Ebből született meg a Café est, amit most már több mint fél éve csinálunk minden szerdán. Itt már téged is hallottunk zenélni!
Nagyon fontos ma már. Ezért örülök hogy van saját oldalunk, ide csinálhatok bármikor mixet. Tervezem, hogy myspace-en is jelen legyek, mert szinte már mindenki ott van. Ma már internet nélkül semmit nem lehet elérni!
Az utóbbi időben kicsit nehezebben mennek a dolgok. Az az igazság, hogy már sokkal többet kell tennünk mint 2 éve, hogy lejöjjenek az emberek a bulikra. Eszméletlen mennyi party van, nehéz jó dátumot találni, de dolgozunk rajta hogy minden jól alakuljon. Eléggé eklektikusak a bulik. Progressive, elektro, minimal, deephouse és break-beat. Nagyjából ezek a fő csapásirányok.
2005-ben szerveztünk egy Deepimpression nyaralást Horvátországban, Orebic-en. Ott egy szál motorcsónakkal átvittünk minden felszerelést és 50 embert egy lakatlan szigetre! Gondolhatjátok milyen hangulat volt! Nehéz lenne leírni, de elképzelni sem könnyű szerintem! Felejthetetlen!
Aggregátorról! Még hideg piánk is volt, vittünk rengeteg jeget és hűtőtáskát is.
Megváltoztatnám azt az eszméletlen helyzetet ami most van. 23 óra után a duplájára emelném a beugrót, hogy végre ne 1 körül jöjjenek le az emberek bulizni! Ma már szinte nincs is kinek warm up-olni! Együtt kéne terelgetnünk jobb irányba az amúgy is elég szegényes party-kultúrát, nem pedig egymás alá kéne tenni! Tisztelet a kivételnek.
Ezt nagyon elrontották, már jó régen. Sokszor olvasok és hallok olyat, hogy az idelátogatott imádott "sztár" dj, elviselhetetlen szettet tolt. Akkor meg minek jött?! Lehet,hogy közhely, de sok magyar dj sokkal jobb! Lelkesebbek és sokkal jobban odateszik magukat, mert nem a szuper gázsi lebeg a szemük előtt, hanem hogy jó bulit csináljon!
Még többet gyakorolni, minél tökéletesebbre fejleszteni a mixelést. Saját zenék készítése, amit már jó ideje hanyagolok. Kialakítani minél több jó kapcsolatot, hogy több fellépésre tehessek szert, de a legfontosabb, hogy a Deepimpression party-k minél magasabb színvonalat képviseljenek, és sokan látogassák!
Keressétek az igazi értékeket, vegyetek is zenéket, ne csak letöltsetek! Figyeljetek rá jobban, hogyan éltek! Maradjatok igazak!
Köszönöm szépen, neked is hasonlókat! Szia!
Tolnai
Új rovatunk első vendége Laki Krisztián, művésznevén In:Form lesz, aki a deephouse.hu egyik oszlopos tagja, azonban mostanság inkább saját "gyermeke", a Sailor-al ill. Fiel Tamással indított underground weblap, a freakyhouse.eu háza táján ügyködik. Itt, az általa favorizált művészek mixeit ill. exkluzív zenéit jelenteti meg, nem is akármilyen minőségben. A DVN látogatóinak sem ismeretlen már Krisztián munkássága, hisz az oldalon található "From Hungary 2 Detroit" címmel egy remek összeállítása, és a Fülpiszkálóban is több alkalommal mutatta be ritkaságokkal tarkított finom mixeit.
Szia Krisztián, hogy telt a nyarad?Szia/Sziasztok! Hát köszönöm szépen a kérdést, gyorsan eltelt. Elég sűrűre sikerült, nem a fellépések miatt, inkább a fesztivál látogatás, bulizás szempontjából. Kiemelném a szigeten az Atjazz-t és a Quarion Live-ot, ill. a gyenesdiási Minimal Alkotótábor is jól sikerült. Ennyire futotta a szabadidőmből, már ami a munkám mellet maradt, meg persze az oldallal is foglalkozni kellett.
Teljesen jól látod, habár sosem voltam főállásban dj. Mostanában kevés lehetőségem adódik közönség előtt zenélni. Ennek oka elsősorban az lehet, hogy nem játszok igazán party zenéket, sokkal inkább egy rádióműsorban, kávézóban vagy egy nagyobb buli kistermében tudnám elképzelni az általam prezentált deep-es, minimal-os, dub-os, tech-es, jazz-es hangzást. Sajnos Magyarországon ezekkel a zenékkel egy egész estés "nagytermes" bulit még nem lehet megcsinalni... Talán idővel ráéreznek az emberek.
Igen, blogosodni fog az oldal. Több hír, gyakoribb frissítés, több stílus a house-on belül... Vagy nem csak azon belül? Ki tudja... Szerintem csinálj egy interjút Marcival (Flashdown) is... Ő többet tud mondani erről! :-) Hát egyenlőre még nem érint semennyire, nem szóltak melóról. Nagyon sokat nem is tudok bevállalni, egyszerűen nem lesz rá időm. Ja, és lesz dizájn rovat is, Szabopee szájíze szerint! :-)
Igen, valóban a soulful lett a jellemző... Én ebből a stílusból elég válogatós vagyok, itt is inkább a jazz-es elemek fognak meg. Gondolom ezért is lesz a portálosítás az oldalon, mert ők is így érzik, és csak így tudsz a többi "alfajnak" rendes teret adni. Ehhez már kicsi a jelenlegi oldal.
Március 8.-án indult az oldal, pár hete került ki az ötödik mix. Kezdtünk egy régi német kedvencemmel, Estimulo-val. A srác mixei az elejétől fogva nagy hatással voltak rám. A második felvonás Jus-Ed nevéhez fűződik, egyenesen a Connecticut-i Bridgeport-ból. A harmadikat már egy helyi erősség készítette, ő Tamás Fiel. A negyedik rész egy exkluzív live act lett, amit Compressed Soul ismertebb nevén Zoltán from P60 készített nekünk, megjelenés előtti saját cuccokból. A legfrissebb mixet pedig Crimson követte el. Persze hogy egy kicsit reklámozzak is, a következő mixet egy szintén neves külföldi előadó, Herb LF készítette nekünk, akinek többek között a német Farside Records-nál jöttek ki dolgai. Ez kb. szept. 10.-ig ki fog kerülni az oldalra. Szóval próbálkozunk külföldi kapcsolatokkal, és eddig nagyon jó visszajelzéseket kaptam, külföldről es itthonról is.... és ennél nem is kell több. Ja, és végre jómagam is összeütöttem egy mixet, ami az FHM007 lesz, kb. október elején.
Crimson nekem azt mondta, megpróbált olyan mixet csinálni, ami az oldalon eddig még nem igazan volt. Szerintem ezt teljesen jól megvalósította. Freakyhouse hangzás... nem is tudom... Én azért csináltam ezt az oldalt, mert úgy éreztem hogy az általam kedvelt zenéket nem igazán találom meg magyar oldalakon… Inkább figyeljétek a mixeket, ill. a Freakyhouse Netlabel hamarosan érkező első megjelenéseit, és tisztában lesztek a hangzással!
Kizárólag a zenéi, ill. mixei alapján (jó, azért a hozzáállás sem mindegy). Célom, hogy a világ minél több részéről legyenek jó mixek az oldalon.
Ez a mix elvileg Mike Huckaby rádióműsorába ment volna, Detroitba. Ő keresett meg myspace-en, hogy építsünk ki egy kapcsolatot. Én elkészítettem, jeleztem neki, de nem kaptam választ. Ennyi. Hogy lement-e vagy sem, nem tudom. Nálad kinn van, azt látom! :-)
Húha... Reméljük a legjobbakat! Egyébként gyerekcipőben jár még… Talán egyszer ráéreznek majd az emberek. Ehhez viszont összefogás kell!
Egyértelműen Freakyhouse! Azon belül is a netlabel része, egyre jobban. Amúgy rádióval, rádióműsorral kapcsolatban is vannak tervek. Esetleg kisebb bulik szervezése... terv van mindig, rengeteg!
Én köszönöm, és jól esett hogy rám gondoltál. Sziasztok!
A kedves látogatóknak pedig ismét a figyelmébe szeretném ajánlani a letöltések/vendég mixek között található In:Form*From Hungary 2 Detroit című összeállítását, melyhez jó szórakozást kívánok!
Tolnai