1981-ben született Mosonmagyaróváron. Zenéért való rajongása végigkíséri gyermekkorát, lelkes és kitartó hallgatója a Music Television Partyzone című műsorának, ahol először hallott igazi underground tánczenét. A gondolat, hogy szélesebb körben is bemutathassa kedvenc zenéit, először az általános iskola végén fogalmazódik meg benne. Anyagi forrás híján élete első keverőpultját saját maga készíti, és kezdetben kazettával, majd később cd-vel próbálkozik a mixelés tudományával. Ekkor veszi fel a Toto Jr. nevet, melyet egészen 2003 végéig visel. 1997-ben már rezidens egy mosonmagyaróvári klubban, ahol a német Evosonic Fm-ről rögzített kazettákról válogatva, leginkább vokális house zenéket játszik.
A nagy áttörés 1999-ben történt, amikor szülei támogatásával megveszi élete első 2 lemezjátszóját, melyekhez ma is megrögzötten ragaszkodik. Stílusa akkorra már teljesen a house felé fordul, Dj Sneak, Les Rhytmes Digital, Cevin Fisher lemezei rendszeresen helyet kapnak kezdeti szettjeiben.
2000-ben rendezi meg első ízben máig működő zenei estjét, a Deep Vision Night-ot, és ebben az évben kezd ismerkedni az akkoriban valóban innovatívnak mondható progressive hangzással, mely az elkövetkező években javarészt meg is határozza stílusát. Jellemző erre az időszakra a koszos, funky és nagyon sötét amerikai house, melyet dögös tribal darabok tettek még változatosabbá.
2002-ben szólal meg először a helyi kereskedelmi rádióban Fülpiszkáló című műsora, melyet pályatársával, Gyurmával hoznak létre. A műsornak köszönhetően jó kapcsolatokat épít ki az ország lemezlovasaival, melynek a későbbiekben még nagyon sokat köszönhet.
2003-tól kezdve hangzása folyamatosan a deep house, és ismét a klasszikus értelemben vett house felé veszi az irányt, és ezzel egy időben kezd szettjeiben feltűnni a máig nagyon favorizált minimal hangzás, mely napjainkra talán a legelőremutatóbb, legfigyelemreméltóbb stílussá nőtte ki magát. Egyfajta furcsának ható fúzióként kezdi -leginkább mixlemezein - ötvözni a minimal-t a deep house-al mely hibrid sok esetben máig meglepetést okoz hallgatóinak. Az év végén a Toto Jr. művésznevet Tolnaira cseréli.
2004-ben játszik először a nyilvánosság előtt lounge, és downtempo lemezeket, és ekkor kap meghívást az első Srictly Yacht-ra is, ahol a reggeli órákban kellemes deep house szettjével varázsolja el közönségét.
Napjainkban a korábbiaknál is nívósabb helyszíneken, egyre nagyobb nevekkel pörgeti kedvenc lemezeit. Stílusa mára jelentősen letisztul a korábbi „kicsapongások” mellőzésével nyugodt, táncolható és színes szetteket játszik.
1984-ben, Mosonmagyaróváron született.
Fiatalon, már 12 évesen előszeretettel hallgatja az akkoriban már szélesebb
körben is szárnyra kapott house slágereket, pl. Dj Tonka,
Armand Van Helden vagy Todd Terry előadásában.
Nem sokkal később - saját magát is
meglepve ezzel - elkezdi foglalkoztatni a 80-as években nagy népszerűségnek
örvendő, napjainkban ismét reneszánszát élő amerikai utcatánc, a break-tánc. Közel kilenc évig, versenyszerűen űzi ezt a
sportot, ám ez idő alatt is megmarad az elektronikus zene iránti
csillapíthatatlan érdeklődése. Továbbra is figyelemmel kíséri a house
fejlődését, és az akkori Global Underground lemezeknek, ill. hazánk legjobbjainak
köszönhetően megismerkedik a progresszív hangzással. Az újszerű, sötét stílus
hamar a kedvencévé válik.
Az helyett azonban, hogy a partizás
teljesen magával ragadná, egyre jobban érdekelni kezdi az, ami a dj pult mögött
történik. Iskolai tanulmányai befejezése után, lehetősége nyílik megvásárolni első
keverőpultját és lemezjátszóit. A mixelés szinte azonnal elhivatottsággá válik
számára, gyűjtögetni kezdi a lemezeket és teljesen beletemetkezik a zenébe. Elsősorban
progresszív hangzás mutatkozik szettjeiben, de később őt is elkapja a
napjainkban is népszerű electro-house.
2005 környékén megalakul a Special Tech Team formáció, Ben Colmen alapító tag ötlete nyomán. Számos sikeres
összejövetel után, 2007-ben ez a formáció feloszlik és Rolchie
saját utakon kezd járni.
Shade Audio
álnéven jelenleg is ismerkedik a producerkedés
rejtelmeivel. Mixeiben ekkor már feltűnik a mai napig kedvenceként kezelt deep és tech house, minek
köszönhetően Tolnai meghívására, 2008 márciusában fellép élete első DVN
buliján, mint warm up dj. A
bemutatkozás remekül sikerül, és csakhamar szinte minden DVN rendezvényre
meghívást kap. 2008 augusztusában hivatalosan is az est tagjává válik.
1986-ban látja
meg a napvilágot Mosonmagyaróváron. 10 éves, amikor egy barátjától megkapja az
akkoriban igencsak újszerű zenei csemegének számító Marusha
első albumát. Már ilyen korán sejteni kezdi, hogy az elektronikus zene rabja
lett.
Középiskolai
tanulmányait Sopronban végzi, pont abban az időben, amikor Magyarországon is
gyűrűzni kezd a progressive zenei hullám. A város a
mai napig élen jár az elektronikus zenére vágyók szórakoztatásának terén, nem
csoda hát, hogy magával ragadja a bulik színes világa. Ekkor már komoly zenei
élményei fűződnek a Global Underground
mixlemezeihez, élükön a Deep Dish,
Danny Tenaglia, vagy Dave Seamen egy-egy kiadványával.
A progressive lassú lecsengésével egy időben, kezdi
megismerni és megszeretni az underground tánczenét megreformáló
kölni minimal vonalat. A szintén a minimal terén jeleskedő előadók közül nagy kedvence még Richie Hawtin, Magda, Konrad Black, vagy épp az orosz Anton Kubikov. Nemsokára a minimal mellett, a dubstep
belassult világa is magához vonzotta.
2006-ban egy
véletlen találkozásnak köszönhetően Tolnai mellett Tom
is a Fülpiszkáló műsorvezetője lesz. Hamar kiderül hogy nagyon hasonló az
érdeklődési körük, és elképzeléseik a kultúrált, modern szórakoztatást
illetően, ennek köszönhetően mint szervező és
reklámfelelős erősíti tovább a Deep Vision Night csapatát.
2007 őszén,
hosszú betegség után, de váratlanul elhunyt. Számtalan boldog órát töltött el
Fülpiszkáló ill. a DVN-beli tagsága alatt, szerette
és lelkiismeretesen végezte feladatait. Csatlakozása után szinte azonnal
szívügyeként kezelte a DVN és a rádióműsor sorsát, szabadidejét nem kímélve,
számos áldozatot hozott a project sikeréért. Sajnos senki nem gondolhatta, hogy
nem látja már munkája gyümölcsét. Tom a Deep Vision
Night örökös tagjaként él tovább emlékezetünkben.